
2012. november 01., 08:222012. november 01., 08:22
Két német cég, a DK Sportler és a Sportfive képviselői a múlt héten a tulajdonosi jogokat Walter megbízásából gyakorló Ioan Mărginean volt klubigazgatóval, valamint a városi és megyei tanács képviselőivel is tárgyaltak, nemcsak a csapat megvételéről, hanem a Kolozsvár Aréna sorsáról is. Az ügyben Vasile Miriuţă, a nagybányai születésű, 9-szeres magyar válogatott játékos (képünkön) közvetített, akit a német befektetők a csapat új edzőjének szemeltek ki. A 44 éves, korábban játékosügynökként is tevékenykedő Miriuţă jelenleg az Energie Cottbus második számú csapatának felkészítéséért felel.
„Örömmel mennék Kolozsvárra, ahol sok barátom van, és a román futball egyik fontos csapatát irányíthatnám – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Miriuţă. – Folyamatos kapcsolatban vagyok a céggel, és úgy tudom, hogy a hétvégéig pont kerülhet a tárgyalások végére. Egy klub megvásárlása összetett ügy, sok pénzről van szó, nem megy egyik pillanatról a másikra. A németek engem szeretnének edzőnek, remélem, sikerül nyélbe ütniük az üzletet.” Ezzel szemben helyi források úgy tudják, a befektetőjelöltek szerdára ígérték döntésük bejelentését, ám lapzártáig ez nem történt meg.
A berlini székhelyű DK Sportler tulajdonosa az egykori Bundesliga-kapus, Volker Diergardt, a Sportfive pedig Európa egyik legnagyobb sportmarketing cége, több mint egymilliárd euró éves forgalommal. A többek között a 2014-es téli és 2016-os nyári olimpia közvetítési jogaival is rendelkező Sportfive több, neves európai klub kereskedelmi és marketingjogait birtokolja, mint a Borussia Dortmund, Hamburger SV, Hertha Berlin, Olympique Lyon, Paris Saint-Germain, Juventus vagy Sampdoria, ugyanakkor hírverő barátságos mérkőzések szervezésével – mint például az augusztusi Dinamo–Barcelona találkozó Bukarestben – is foglalkozik. Ugyanakkor stadionok néveladása is szerepel a profiljában, így a cég egyik – bár egyelőre hivatalosan nem közölt célja – egy hosszú távú névadó szponzor megszerzése lehet a Kolozsvár Aréna számára.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.