2009. január 08., 10:292009. január 08., 10:29
Maurizio Trombetta munka nélkül maradt az újévben: a Kolozsári CFR labdarúgócsapatának vezetőedzője nem tér vissza a bajnoki címvédő együtteshez. „Néhány nappal ezelőtt értesítettük Trombettát, hogy már nem ő a CFR trénere – nyilatkozta Iuliu Mureşan klubelnök, aki az őszi idény végén még csupán 5 százalékos esélyt adott annak, hogy Trombetta távozik. – Jól végezte dolgát, de mi mást akarunk. Felajánlottuk neki a másodedzői tisztséget, de ezt nem szerette volna”.
Az olasz szakember szeptember elején lépett elő segítőből vezetőedzővé a Gépész utcaiaknál. A Liga 1-ben 11 mérkőzés alatt 21 pontot gyűjtött a lehetséges 33-ból, a CFR pedig a táblázat 5. helyén zárta az őszi idényt, 6 pontra leszakadva az éllovas Dinamótól. Az erdélyiek első Bajnokok Ligája-idényükben hat mérkőzés alatt 4 pontot gyűjtöttek az itáliai szakember irányítása alatt, és csoportjuk utolsó helyén végeztek. Trombetta teljesítménye nem győzte meg a klubvezetést, amely már meg is egyezett az új vezetőedzővel, akinek nevét csak a hét végén hozzák nyilvánosságra. „Vasárnap már az új tréner vezeti le a csapat idei első edzését. Minden részletkérdésben megegyeztünk” – fogalmazott Iuliu Mureşan, aki nem adott konkrét válaszokat a találgatásokra. A klubvezető először azt mondta, a romániai futballéletben eddig ismeretlen tréner érkezik Kolozsvárra, ám azt sem tagadta, hogy Dusan Uhrin lesz Trombetta utódja. A bukaresti sajtó ebből azt következtette, hogy az FC Temesvárt korábban irányító cseh szakember édesapja, idősebb Dusan Uhrin lesz a bajnokcsapat trénere. Fia – aki a szakszövetség szabályzata szerint egy idényben nem irányíthat két különböző élvonalbeli együttest – egyéb tisztséget kapva kíséri el Kolozsvárra a cseh válogatottat az 1996-os Európa-bajnokság döntőjéig vezető szakembert, aki legutóbb a Dinamo Tbiliszi trénereként dolgozott.
Eközben a CFR klubvezetése tisztázta a csapat téli alapozásának részleteit. A bajnokcsapat hat felkészülési mérkőzést játszik majd a két törökországi edzőtáborozás során. Január 15. és 30. között a Shanghai Shenhua, a Partizan Belgrád és a Slovan Bratislava lesz az ellenfél Antalyában, míg február 5. és 15. között a Litex Loveccsel, a Belchatowval és a Kaproncai Slavennel méri össze erejét a kolozsvári együttes. Törökországban mutatkozik majd be a CFR legújabb szerzeménye, az uruguayi Dario Flores. A 24 éves hátvéd a River Plate Montevideótól érkezik a Gépész utcaiakhoz.
A Kolozsvári CFR-rel hírbe hozott ifjabb Dusan Uhrin még az FC Temesvár téli edzőtáborozásának részleteit állította össze, ám ez nem felelt meg az új vezetőedzőnek, Gavrilă Balintnak, aki már tegnap levezette a bánságiak első edzését. A szakember a téli időjárásra hivatkozva lemondta az első, Debrecenbe tervezett edzőtábort, és előrehozta az antalyai felkészülést. Ennek megfelelően a Liga 1 3. helyén álló együttes január 14-én Törökországba utazik, ahonnan 27-én hazatér. A felkészülés második állomása a tervek szerint egy spanyolországi helyszín lesz, február 3. és 14. között.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.