Hirdetés

Tricát kirúgták az UTA-tól, de nem távozik

Hiába menesztette Eugen Trică vezetőedzőt Adrian Marţian, az Aradi UTA labdarúgócsapatának tulajdonosa a Resicabányától elszenvedett vereség után: a tréner nem akar távozni.

Páva Adorján

2013. november 10., 19:482013. november 10., 19:48

A piros-fehérek szombaton simán, 3-1-re kaptak ki vendégeiktől, így továbbra is a táblázat utolsó előtti helyén állnak. A csapat fenntartója megelégelte a helyzetet, és bejelentette, kirúgja Eugen Tricát, utóbbi azonban nem ért egyet a döntéssel.

„Nem hagytatom cserben a játékosokat ebben a rendkívül nehéz helyzetben. Tisztában vagyok vele, mi áll a szerződésemben: nyárig az UTA edzője vagyok” – jelentette ki a 37 éves szakember, aki maga mögött tudja a Marţiant folyamatosan szidalmazó szurkolókat is.

Az üzletember egyébként ki is nevezte ideiglenes utódját Florin Voinea utánpótlásedző személyében, Trică azonban nem hagyta magát: közölte, megbünteti azokat a futballistákat, akik nem vele edzenek, és elképzelése szerint Gheorghe Falcă polgármestertől fog segítséget kérni azért, hogy életben maradjon a klub. Marţian ezután azzal vágott vissza, hogy eladja vagy elköltözteti a csapatot. A játékosok tegnap nem jelentek meg a Marţian által meghirdetett edzésen.

Liga 2, 2. csoport, 11. forduló: CS Mioveni–CSU Craiova 0-1 (Curelea 7.)

Aradi UTA–Resicabányai Metalul 1-3 (Trabalka 85. – 11-esből, ill. Szabó 16., Stoica 31., Mureşan 80.)

CSM Râmnicu Vâlcea–Minerul Motru 2-1 (Deaconescu 45., Pârvulescu 89., ill. Trifu 54.)

Nagyváradi Bihar FC–FC Olt Slatina 1-1 (Hadăr 72., ill. Anghelina 54.)

Besztercei Gloria–Szatmárnémeti Olimpia 2-1 (Brumă 86., Chiţu 93., ill. Bujor 66.)

Az élcsoport: 1. CSU Craiova 24 pont, 2. 2. Gloria 20, 3. Metalul 19, 4. Rm. Vâlcea 18, 5.
ASA 16, 6. FCU Craiova 16.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés