Trandafir Norbert: Bukarestben átverték, Amerika nem kell

– Meglepő módon, hosszú évek után, 2009-ben nem szerepelt az esztendő legjobb Maros megyei sportolói között. Mi lehetett ennek az oka?
– Bár itthon edztem, októberig a Dinamónak versenyeztem, így valószínűleg a bukaresti csapat színeiben elért eredményeimet nem vették számításba. Amúgy egyáltalán nincs miért aggódnom, hisz úgy érzem, jó idényt zártam.

– Hasznos volt a bukaresti kitérője?
– Nagy reményekkel igazoltam a Dinamóhoz, és végül keserű szájízzel távoztam. Úgy érzem, hogy átvertek, a szerződésben foglaltakat nem tartották be. Pedig nem kértem sokat, csak azt, hogy alkalmazzanak. Itt állok 21 évesen munkahely nélkül, a szüleim tartanak el.

Egy ideig hitegettek, majd a gazdasági válságra hivatkozva elutasítottak. Még szerencse, hogy ez idő alatt én továbbra is Peteley Attilával edzhettem Marosvásárhelyen. Bár a kis, 25 méteres marosvásárhelyi uszodában most is tömegnyomor van, olyan sokan vagyunk, sokkal jobban érzem magam itt, mint a fővárosban. Oda a nagy versenyek előtt szoktunk leutazni néhány hétre, hogy szokjam az olimpiai méretű medencét.

– Miért nem próbálkozott külföldön, hiszen hívták nem is egy helyre?
– Rögtön az érettségim után több amerikai egyetemről is kaptam ajánlatot, de nem akartam az Egyesült Államokban folytatni. Az évek során több mint harminc romániai úszó távozott az Államokba, és egy, talán kettő kivételével a többi teljesen feledésbe merült. Hogy mi ennek az oka, nem tudom, talán az amerikai életmód, az ottani csábítások, fogalmam sincs. Amerika hatalmas, rengeteg úszócsapat van, sok-sok edzője, lehet, hogy van közöttük jó is, kevésbé jó is.

– Viszont itt van karnyújtásnyira Magyarország, amelynek úszósportja és edzői igazán magas szinten állnak.
– Oda nem hívtak. De azt hiszem, az én koromban már nem kellene valami újat kipróbálnom, kikísérleteznem. Az én kedvenc versenyszámaim az 50 és 100 méteres gyorsúszás és a pillangó. Honnan tudhatnám, hogy egy új edző nem szándékszik a 200 méteres távot is leúsztatni velem? Ott van egy volt csapattársam, Kágán Ferike példája, akiből Magyarországon egészen mást próbálnak kihozni, mint itthon.

– Mi következik az ön versenynaptárában?
– A jövő évi budapesti Európa-bajnokságra készülök. Addig tavasszal részt veszek a hazai fedett uszodás országos bajnokságon és talán egy három helyszínes versenysorozaton. A cél a döntőbe jutás, aztán ott már minden lehetséges.

– Most, 2010 januárjában mennyire tűnik távolinak a 2012-es olimpia? A pekingi részvétel után gondol még az ötkarikás játékokra?
– Hogyne. Huszonegy évesen még egyáltalán nem érzem idősnek magam, sőt harmincesztendős koromig abba se hagynám. Edzőm szerint még sok mindenre vagyok képes. Persze hogy egyik legfontosabb célkitűzéseim között szerepel a londoni olimpia, de addig is az Eb-re, illetve a világbajnokságra kell összpontosítanom.

– Az elmúlt évben is egyik országos csúcsot a másik után állította fel. Számolta, eddig hány rekordot úszott?
– Valamikor a nyáron már jóval túl voltam a harmincon. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy én vagyok az első hazai sportoló, akinek sikerült 50 másodperc alatt leúszni a 100 méteres gyorsat. Bukarestben 49.71 másodperc alatt gyúrtam le a távot, ami lehetett volna jobb is, ha el nem rontom a fordulót. Ugyanez történt a decemberi isztambuli rövid pályás Eb-n is. Azelőtt két héttel egy stupid baleset következtében, a medence partján a sarkamra estem, és még oly friss volt az ütés, hogy nem mertem teljes erőből elrugaszkodni a faltól. Remélem viszont, hogy 2010-ben szerencsésebb leszek.