Hirdetés

Trandafir Norbert: Bukarestben átverték, Amerika nem kell

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Trandafir Norbert, Marosvásárhely egyik büszkesége megbánta, hogy Bukarestbe igazolt, de azt nem, hogy ellenállt Amerika csábításának. A 21 évesen megszámlálhatatlan országos csúcsot maga mögött tudó úszó most otthon készül, és reméli, 2010-ben szerencsésebb lesz.

Szucher Ervin

2010. január 06., 08:392010. január 06., 08:39

– Meglepő módon, hosszú évek után, 2009-ben nem szerepelt az esztendő legjobb Maros megyei sportolói között. Mi lehetett ennek az oka?
– Bár itthon edztem, októberig a Dinamónak versenyeztem, így valószínűleg a bukaresti csapat színeiben elért eredményeimet nem vették számításba. Amúgy egyáltalán nincs miért aggódnom, hisz úgy érzem, jó idényt zártam.

– Hasznos volt a bukaresti kitérője?
– Nagy reményekkel igazoltam a Dinamóhoz, és végül keserű szájízzel távoztam. Úgy érzem, hogy átvertek, a szerződésben foglaltakat nem tartották be. Pedig nem kértem sokat, csak azt, hogy alkalmazzanak. Itt állok 21 évesen munkahely nélkül, a szüleim tartanak el.

Egy ideig hitegettek, majd a gazdasági válságra hivatkozva elutasítottak. Még szerencse, hogy ez idő alatt én továbbra is Peteley Attilával edzhettem Marosvásárhelyen. Bár a kis, 25 méteres marosvásárhelyi uszodában most is tömegnyomor van, olyan sokan vagyunk, sokkal jobban érzem magam itt, mint a fővárosban. Oda a nagy versenyek előtt szoktunk leutazni néhány hétre, hogy szokjam az olimpiai méretű medencét.

– Miért nem próbálkozott külföldön, hiszen hívták nem is egy helyre?
– Rögtön az érettségim után több amerikai egyetemről is kaptam ajánlatot, de nem akartam az Egyesült Államokban folytatni. Az évek során több mint harminc romániai úszó távozott az Államokba, és egy, talán kettő kivételével a többi teljesen feledésbe merült. Hogy mi ennek az oka, nem tudom, talán az amerikai életmód, az ottani csábítások, fogalmam sincs. Amerika hatalmas, rengeteg úszócsapat van, sok-sok edzője, lehet, hogy van közöttük jó is, kevésbé jó is.

– Viszont itt van karnyújtásnyira Magyarország, amelynek úszósportja és edzői igazán magas szinten állnak.
– Oda nem hívtak. De azt hiszem, az én koromban már nem kellene valami újat kipróbálnom, kikísérleteznem. Az én kedvenc versenyszámaim az 50 és 100 méteres gyorsúszás és a pillangó. Honnan tudhatnám, hogy egy új edző nem szándékszik a 200 méteres távot is leúsztatni velem? Ott van egy volt csapattársam, Kágán Ferike példája, akiből Magyarországon egészen mást próbálnak kihozni, mint itthon.

– Mi következik az ön versenynaptárában?
– A jövő évi budapesti Európa-bajnokságra készülök. Addig tavasszal részt veszek a hazai fedett uszodás országos bajnokságon és talán egy három helyszínes versenysorozaton. A cél a döntőbe jutás, aztán ott már minden lehetséges.

– Most, 2010 januárjában mennyire tűnik távolinak a 2012-es olimpia? A pekingi részvétel után gondol még az ötkarikás játékokra?
– Hogyne. Huszonegy évesen még egyáltalán nem érzem idősnek magam, sőt harmincesztendős koromig abba se hagynám. Edzőm szerint még sok mindenre vagyok képes. Persze hogy egyik legfontosabb célkitűzéseim között szerepel a londoni olimpia, de addig is az Eb-re, illetve a világbajnokságra kell összpontosítanom.

– Az elmúlt évben is egyik országos csúcsot a másik után állította fel. Számolta, eddig hány rekordot úszott?
– Valamikor a nyáron már jóval túl voltam a harmincon. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy én vagyok az első hazai sportoló, akinek sikerült 50 másodperc alatt leúszni a 100 méteres gyorsat. Bukarestben 49.71 másodperc alatt gyúrtam le a távot, ami lehetett volna jobb is, ha el nem rontom a fordulót. Ugyanez történt a decemberi isztambuli rövid pályás Eb-n is. Azelőtt két héttel egy stupid baleset következtében, a medence partján a sarkamra estem, és még oly friss volt az ütés, hogy nem mertem teljes erőből elrugaszkodni a faltól. Remélem viszont, hogy 2010-ben szerencsésebb leszek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés