
A címvédő Bayern München és a Manchester City labdarúgócsapata már a csoportkör 4. fordulójának keddi játéknapján bebiztosította továbbjutását a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.
2013. november 06., 12:312013. november 06., 12:31
2013. november 06., 12:332013. november 06., 12:33
A bajorok a Viktoria Plzen otthonában diadalmaskodva őrizték meg száz százalékos mérlegüket – a Bayern sorozatban kilencedik meccsét nyerte meg a BL-ben, és ezzel beállította a Barcelona által 2002–2003 óta tartott csúcsot –, míg a City hazai környezetben bizonyult jobbnak a CSZKA Moszkvánál úgy, hogy a duplázó és gólpasszt adó Agüero vezérletével 30 perc után már 3-0-ra vezetett. Negredo aztán triplázott a házigazdáknál, akiknek kapuját Costel Pantilimon védte az 5-2-es eredménnyel zárult találkozón.
A román hálóőr egy az egy ellen, illetve büntetőből kapott gólt BL-bemutatkozásán – mindkétszer Doumbiától –, ám az angol sajtó nem volt elégedett vele: az összképet tekintve bizonytalannak írták le, megjegyezve, hogy az elmúlt időszakban sokat hibázó Joe Hartnak nem lehet olyan versenytársa Pantilimon, mint amilyen például Diego Lopez Iker Casillasnak a Real Madridnál.
Utóbbi ismét kezdő volt a BL-ben, és a Juventus elleni idegenbeli rangadón (2-2) több bravúrral bizonyított, igaz, a torinóiak büntetőjénél ő is tehetetlen volt. A második félidőre sokkal agresszívebben jöttek ki az addig tétlen madridiak, és egy eladott labdára lecsapva ziccerbe hozták Cristiano Ronaldót, aki nem hibázott. A portugál sztár ezután gólpasszt adott a jobb szélen bevetett Bale-nek, a találatra azonban Llorente hamar válaszolt, beállítva a végeredményt.
Ronaldo rekorddöntéssel zárta olaszországi kiszállását: egy naptári évben már 14 Bajnokok Ligája-találatot szerzett, ilyen eredményes éve pedig még senkinek nem volt az elitligában – tavaly Lionel Messi „csak” 13 gólra volt képes.
A B csoport másik keddi meccsén a Koppenhága meglepetésre legyőzte a vendég Galatasarayt, így az eddig nyeretlen Juventus az utolsó helyre csúszott vissza. A C csoportban az eddig hibátlan Paris Saint-Germain meglepetésre nem bírt a vendég Anderlechttel, az Olimpiakosz pedig egygólos győzelmet aratott a Benfica ellen, így kedvező helyzetbe került a továbbjutást illetően.
Az A jelű négyesben ezúttal egyetlen gól sem született, a Manchester United Robin van Persie révén büntetőt hibázott a Real Sociedad otthonában. A Sahtar a Leverkusennel nem bírt – Mircea Lucescu együttese 58. BL-találkozóján lépett pályára, de korábban még egyszer sem játszott 0-0-át.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, keddi mérkőzések:
A csoport: Sahtar Doneck–Bayer Leverkusen 0-0, Real Sociedad–Manchester United 0-0. A csoport állása: 1. Man. United 8 pont, 2. Leverkusen 7, 3. Sahtar 5, 4. Sociedad 1.
B csoport: Juventus–Real Madrid 2-2 (Vidal 42. – 11-esből, Llorente 65., ill. Ronaldo 52., Bale 60.), FC Koppenhága–Galatasaray 1-0 (Braaten 6.). A csoport állása: 1. Real Madrid 10, 2. Galatasaray 4 (6-10), 3. Koppenhága 4 (3-8), 3. Juventus 3.
C csoport: Paris Saint-Germain–Anderlecht 1-1 (Ibrahimovic 70., ill. De Zeeuw 68.), Olimpiakosz–Benfica 1-0 (Manolasz 13.). A csoport állása: 1. PSG 10, 2. Olimpiakosz 7, 3. Benfica 4, 4. Anderlecht 1.
D csoport: Manchester City–CSZKA Moszkva 5-2 (Agüero 3. – 11-esből, 21., Negredo 30., 51., 92., ill. Doumbia 45+1., 71. – 11-esből), Viktoria Plzen–Bayern München 0-1 (Mandzukic 65.). A csoport állása: 1. Bayern 12 – már nyolcaddöntős, 2. Man. City 9 – már nyolcaddöntős, 3. CSZKA 3, 4. Plzen 0.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!