
Szövögetheti riói álmait Románia női kézilabda-válogatottja, mivel nyolc év szünet után ismét jegyet váltott a nyári olimpiai játékokra.
2016. március 20., 16:032016. március 20., 16:03
A vasárnap este befejeződő hétvégi aarhusi kvalifikációs torna ugyanis az optimista előjeleknek és várakozásoknak megfelelően magabiztos sikert hozott Tomas Ryde világbajnoki bronzérmes alakulatának.
Az örömre már akkor lehetett készülni, amikor a piros-sárga-kék alakulat simán, 32-25 arányban múlta felül a papírforma szerinti legnehezebb ellenfelet, a házigazda dánokat, hogy aztán szombaton, tartalékos felállásban is 36-19-es győzelemmel fektesse kétvállra Uruguay legjobbjait.
A kvótát jelentő első két hely egyike szombat késő este vált biztossá, mert a skandináv alakulat Montenegróval szemben is alulmaradt 26-22-re, ezért a tegnap esti meccsek eredményeitől függetlenül a sportág korábbi nagyhatalma, Dánia behozhatatlan hátrányba került a kvartettben – Magyarországhoz hasonlóan lemarad a nyári seregszemléről, miközben Románia Montenegróval együtt csatlakozott az ötkarikás játékok mezőnyéhez.
A pályán látott kiváló teljesítmény pedig a folytatásra nézve is optimizmusra ad okot. A hazai kézilabda-szövetség elnöke, Alexandru Dedu szerint egy olimpiai érem megszerzése lehet a következő lépcsőfok a csapat „életében\". Erre még a nagy bíráló, korábbi szövetségi kapitány Gheorghe Tadici is lát esélyt, de a Facebook-oldalán véleményt mondó olimpiai- és sportbizottsági vezető, Alin Petrache szerint is „belőhető” lesz a dobogó.
A siker titkát részben a svéd szakember, Tomas Ryde tavalyi érkezésének tulajdonítják, a válogatott kulcsembere, Cristina Neagu pedig hozzáállásuk megváltozását emelte ki. „A világbajnokságon elkezdtünk valamit építeni. Fontos, hogy ne lépjünk vissza, mert eljutottunk egy szintre, és innen már gyors lépésekkel kell tovább haladni előre. Azt hiszem, hogy látszik, mennyire élvezzük a játékot. Ez nagyon fontos, már nagyon rég nem volt ilyen. Összecsiszolódtunk, elég, ha csak egymásra nézünk és tudjuk, mit akarunk tenni\" – idézte a Buducsnoszt BL-győztes klasszisát a DigiSport. Válogatottbeli csapattársa, Eliza Buceschi szerint a csapategység és a jó hangulat olyan erős, hogy kár „bekötött” szemmel is játszatnának. „Ez a fantasztikus kapcsolat a sikerünk titka\" – állapította meg.
Románia és Montenegró mellett amúgy Svédország, Oroszország és Hollandia kvalifikált a riói seregszemlére, miközben az utolsó kiadó helyről a vasárnap esti Franciaország–Japán meccs eredménye dönt. Az olimpiára korábban a házigazda brazilokon kívül a címvédő Norvégia, valamint Spanyolország, Angola, Argentína és Dél-Korea váltott jegyet.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!