
A magyar futballválogatott történetének legnagyobb vereségével ért véget az elmúlt évtizedek legígéretesebbnek tűnő korszaka: Egervári Sándor lemondott a hollandoktól pénteken elszenvedett 8-1-es kudarc után.
2013. október 13., 13:272013. október 13., 13:27
A 2009-ben az U20-as csapattal még világbajnoki bronzérmet ünneplő, a felnőtt együttest 2010 óta felkészítő szövetségi kapitány úgy érezte, akkora megaláztatás érte csapatát az amszterdami világbajnoki selejtezőn, hogy kötelessége felállnia a kispadról.
„Akkora pofon volt ez a magyar labdarúgásnak, hogy a tisztesség azt kívánta, azonnal felajánljam a lemondásomat. Nem tagadom, váratlanul ért ez a kiütés, hiszen a mérkőzést megelőző napokban semmi nem utalt rá, noha tudtuk, hogy a világ egyik legjobb együttesével találjuk magunkat szembe, mégsem feltartott kézzel vágtunk neki az összecsapásnak” – fogalmazott Egervári, aki hozzátette, a találkozó 80. percében (6-1-nél, negyed órával Devecseri hihetetlen öngólja után) már eldöntötte, hogy távozik. Ezt a magyar szövetség vezetősége elfogadta – Vági Márton főtitkár szerint Egervári és a keret elherdálta azt az esélyt Bukarestben és Amszterdamban, amelyet előtte hat-hét fordulón át előkészített magának.
Kedden Andorra ellen Egervári korábbi segítője, Csábi József ül a kispadra. A távozó kapitány 2010. július 23-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a magyar válogatott 34 mérkőzésen 17-szer győzött, 8-szor döntetlent ért el és 9-szer kikapott. A jó eredményeknek köszönhetően a piros-fehér-zöldek hosszú idő után a világ élvonalának közelébe kerültek: a világranglista 30. helyén várták az e havi selejtezőket, 2011 szeptemberében pedig történetük legjobb helyezését jegyezték a FIFA-rangsorban, amikor is 27. voltak.
Éppen ezek a tények fokozzák a szégyenérzetet, hiszen a játéknap előtt csoportmásodik magyarok gyakorlatilag a hatos rangadóján maradtak alul ennyire megalázó módon – korábban csak 1908-ban Angliától, 1941-ben pedig Németországtól kapott ki ilyen arányban (7-0-ra) Magyarország, de kapott gólok tekintetében ezt is sikerült „túlszárnyalni”. Az amszterdami meccs hőse egyébként Robin van Persie volt, aki három gól jegyzett, ezekkel pedig immár 41-nél tart a holland nemzeti csapat színeiben, azaz megelőzte a gólrekorder Patrick Kluivertet. Hollandia azzal is „házi csúcsot” állított be, hogy sorozatban kilencedik vb-selejtezőjét is megnyerte.
A D csoport másik két meccsén papírforma-eredmények születtek: Románia 4-0-ra nyert Andorrában, Törökország pedig 2-0-ra Észtországban, így mindkét rivális megelőzte a magyarokat, akiknek már csak halvány matematikai esélyük maradt a második hely elfoglalására. Victor Piţurcă sajnálatát fejezte ki, hogy nem lőttek több gólt, ugyanis így nagyon kevés esélyük maradt arra, hogy jobb gólkülönbséggel zárjanak, mint a törökök (pontegyenlőség esetén ez dönt), így már csak a hollandokban bízhatnak, akik kedden Törökországban játszanak.
Az észtek fogadására készülő román szövetségi kapitányt – akinek tanítványai közül Claudiu Keserü góllal mutatkozott be a nemzeti tizenegyben – nem lepte meg különösebben a magyarok becsődölése: elmondása szerint a bukaresti meccsen (3-0) „saját bőrükön érezték”, mennyire gyenge az Egervári-csapat, amelynek jóval többet is rúghattak volna.
Olaszország és Hollandia után Belgium, Svájc és Németország is kvalifikálta magát a jövő évi világbajnokságra, Dél-Amerikából pedig Kolumbia lépett tovább.
Világbajnoki selejtezők, Európa, D csoport:
Hollandia–Magyarország 8-1 (Van Persie 16., 44., 53., Strootman 25., Lens 39., Devecseri 65. – öngól, Van der Vaart 86., Robben 90., ill. Dzsudzsák 47. – 11-esből)
Andorra–Románia 0-4 (Keserü 41., Stancu 53., Torje 62. – 11-esből, Lazăr 85.)
Észtország–Törökország 0-2 (Umut Bulut 22., Burak Yilmaz 47.).
A D csoport állása:
1. Hollandia 9 8 1 0 32-5 25
2. Törökország 9 5 1 3 16-7 16
3. Románia 9 5 1 3 17-12 16
4. Magyarország 9 4 2 3 19-20 14
5. Észtország 9 2 1 6 6-18 7
6. Andorra 9 0 0 9 0-28 0
További eredmények, A csoport: Wales–Macedónia 1-0, Horvátország–Belgium 1-2. A csoport állása: 1. Belgium 25 pont/9 mérkőzés – vb-résztvevő, 2. Horvátország 17/9 – pótselejtezős, 3. Szerbia 11/9, 4. Wales 9/9, 5. Skócia 8/9, 6. Macedónia 7/9.
B csoport: Dánia–Olaszország 2-2, Málta–Csehország 1-4, Örményország–Bulgária 2-1. A csoport állása: 1. Olaszország 21/9 – vb-résztvevő, 2. Bulgária 13/9 (14-8), 3. Dánia 13/9 (12-13), 4. Csehország 12/9 (12-9), 5. Örményország 12/9 (10-11), 6. Málta 3/9.
C csoport: Németország–Írország 3-0, Svédország–Ausztria 2-1, Feröer-szigetek–Kazahsztán 1-1. A csoport állása: 1. Németország 25/9 – vb-résztvevő, 2. Svédország 20/9 – pótselejtezős, 3. Ausztria 14/9, 4. Írország 11/9, 5. Kazahsztán 5/9, 6. Feröer-szigetek 1/9.
E csoport: Albánia–Svájc 1-2, Izland–Ciprus 2-0, Szlovénia–Norvégia 3-0. A csoport állása: 1.Svájc 21/9 – vb-résztvevő, 2. Izland 16/9, 3. Szlovénia 15/9, 4. Norvégia 11/9, 5. Albánia 10/9, 6. Ciprus 4/9.
F csoport: Portugália–Izrael 1-1, Luxemburg–Oroszország 0-4, Azerbajdzsán–Észak-Írország 2-0. A csoport állása: 1. Oroszország 21/9, 2. Portugália 18/9, 3. Izrael 13/9, 4. Azerbajdzsán 8/9, 5. Észak-Írország 6/9 (8-16), 6. Luxemburg 6/9 (7-23).
G csoport: Görögország–Szlovákia 1-0, Bosznia-Hercegovina–Liechtenstein 4-1, Litvánia–Lettország 2-0. A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 22/9 (29-6), 2. Görögország 22/9 (10-4), 3. Szlovákia 12/9, 4. Litvánia 11/9, 5. Lettország 7/9, 6. Liechtenstein 2/9.
H csoport: Anglia–Montenegró 4-1, Ukrajna–Lengyelország 1-0, Moldova–San Marino 3-0. A csoport állása: 1. Anglia 19/9, 2. Ukrajna 18/9, 3. Montenegró 15/9, 4. Lengyelország 13/9, 5. Moldova 8/9, 6. San Marino 0/9.
I csoport: Spanyolország–Fehéroroszország 2-1. A csoport állása: 1. Spanyolország 17/7, 2. Franciaország 14/7, 3. Finnország 9/7, 4. Grúzia 5/7, 5. Fehéroroszország 4/8.
Dél-Amerika: Argentína–Peru 3-1, Venezuela–Paraguay 1-1, Kolumbia–Chile 3-3, Ecuador–Uruguay 1-0. Az állás: 1. Argentína 32/15 – vb-résztvevő, 2. Kolumbia 27/15 – vb-résztvevő, 3. Ecuador 25/15 (19-14), 4. Chile 25/15 (27-24), 5. Uruguay 22/15, 6. Venezuela 20/16, 7. Peru 14/15, 8. Paraguay 12/15, 9. Bolívia 11/15.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!