Hirdetés

Történelemlecke a német kitartásról

A csoport: Németország–Lengyelország 1-0 A történelemmel nem lehet viccelni: a német válogatott még sohasem kapott ki Dortmundban, és veretlen Lengyelországgal szemben. Az A csoport 2. fordulójának nyitómérkőzése továbbra sem változtatott ezeken a tényeken, igaz a győzelemért nagyon megizzadtak a mérkőzést uraló házigazdák.

Gazda Árpád

2006. június 16., 00:002006. június 16., 00:00

A Nationalelf lengyel származású csatárai ugyanis mintha nem akarták volna szülőhazájuk szívébe döfni a kést: az első félidőben Podolski és Klose is ziccereket hagyott ki. A lengyelek pedig egyre inkább belelendültek a védekezésbe, és nagy segítségükre volt Boruc kapus, aki sokszor lehetetlen helyzetben is hárított. Sobolewski második sárgáját követően az utolsó negyedórára azonban emberhátrányba maradtak, de úgy tűnt, még így is megmenthetnek egy pontot: a 90. percben előbb Klose fejelte a kapufára Lahm beadását, majd a visszapattanó játékszerrel Ballack két méterről szintén a felső lécet találta el. A cserék azonban még ekkor sem adták fel: a hosszabbításban Odonkor robogott el a jobb szélen, tökéletesen centerezett, Neuville pedig hat méterről a bal alsó sarokba passzolt, újabb fejezettel gazdagítva a német kitartásról szóló legendáskönyvet.
Jürgen Klinsmann német edző szerint a közönség mellett Ballack visszatérése volt a siker titka, mivel ritmusosabbá vált a csapat játéka: az első mérkőzést sérülés miatt kihagyó karmester szerinte elsősorban a szélekre kitett labdáival teremtett lehetőséget az eredményes futballhoz. „Sobolewski butaságot csinált, de azért nem érdemelt lapot, főleg nem a mérkőzésnek ebben a meghatározó szakaszában. A játékvezetőnek talán ezt is mérlegelnie kellett volna” – kesergett a másik oldalon Pawel Janas, a lengyelek szakvezetője.

Szakértőnk: Dárdai Pál
Dárdai Pál, a magyar válogatott csapatkapitánya, a Hertha Berlin játékosa a hazai közeg adta előnynek tudja be a németek hosszabbításban megszerzett győzelmét: „Nagy szerencsével nyerte meg második mérkőzését a Klinsmann-csapat. A lengyelek ezen a meccsen sem nyújtottak kimagaslót, de annyit elértek, hogy megakasszák a házigazdák középpályásainak előretöréseit. A németek nem tudtak lendületes támadásokat vezetni, viszont védelmük ezúttal jól működött, így ellenfelük sem jutott sokra Lehmann kapuja előtt. Sobolewski kiállítása azonban felborította a viszonyokat. A németek nagyobb sebességre kapcsoltak, a cserék meghozták a tőlük várt frissítést, és a híres küzdőszellemüknek, illetve a hazai szurkolók nyomásának köszönhetően megszerezték a győztes gólt. A két meccse alapján Németország egy jó középcsapatnak mutat, mely rendezőként megszoríthatja a jobb együtteseket is.”

A csoport, 2. forduló: Németország–Lengyelország 1-0 (0-0). Dortmund, 65 ezer néző. Vezette: Medina Cantalejo (spanyol). Gólszerző: Neuville (91.). Kiállítva: Sobolewski (75.). Németország: Lehmann – Friedrich (Odonkor, 64.), Metzelder, Mertesacker, Lahm – Schneider, Frings, Ballack, Schweinsteiger (Borowski, 77.) – Podolski (Neuville, 71.), Klose. Lengyelország: Boruc – Baszczynski, Bak, Bosacki, Zewlakow (Dudka, 83.) – Krzynowek (Lewandowski, 77.), Radomski, Sobolewski, Jelen (Brozek, 91.) – Zurawski, Smolarek.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés