Hirdetés

Török segítséggel előzték vissza Romániát a magyarok

Négy nap után visszavette a világbajnoki selejtezők európai D csoportjának második helyét a magyar labdarúgó-válogatott, amely kiütéses győzelmet aratott Észtország felett, miközben Románia kikapott a törököktől. Hollandia közben megnyerte a csoportot és kijutott Brazíliába.

Boros Miklós

2013. szeptember 10., 23:482013. szeptember 10., 23:48

2013. szeptember 11., 12:332013. szeptember 11., 12:33

Még meg sem kezdődött a budapesti Puskás-stadionban a magyar–észt selejtező, és máris jött a jó hír Bukarestből: Burak Yilmaz fejesével Törökország megszerezte a vezetést Románia ellen. Hiába lett volna jó egy döntetlen is Victor Piturca csapatának, a görcsösen játszó román együttes zicereket hagyott ki, Tanase és Popa kapufát lőtt, Stancu pedig betalált, de lesről tette. Az ideges hangulatú mérkőzésen a törökök az időhúzástól sem riadtak vissza, de még így is akadtak helyzeteik, de csak a legvégén adta meg a kegyelemdöfést Mevlüt Erdinc.

A magyar válogatott viszont felállt a bukaresti pofonból, és ehhez némi segítséget is kapott a 11. percben öngólt szerző észtektől. A lendületesen támadó hazai együttesből szünetig Hajnal és Böde is betalált, és bár szünet után szépítettek a vendégek a Győrben légióskodó Kink révén, Németh és Dzsudzsák találataival gólarányt is javítottak a magyarok.

Andorrai győzelmével Hollandia már megnyerte a csoportot, a pótselejtezős második helyért viszont a magyar, a török és a román csapat is versenyben maradt. Egymás ellen viszont már nem játszanak, október 11-én Andorra–Románia, Hollandia–Magyarország és Észtország–Törökország mérkőzések, október 15-én pedig Románia–Észtország, Magyarország–Andorra és Törökország–Hollandia összecsapások lesznek.

Románia–Törökország 0-2 (Burak 22., Mevlüt 90+5.)
Magyarország–Észtország 5-1 (Klavan 11. – öngól, Hajnal 21., Böde 41., Németh 69., Dzsudzsák 85., illetve Kink 48.)
Andorra–Hollandia 0-2 (Van Persie 50., 54.)

A D csoport állása
1. Hollandia         8  7  1  0  24-4   22
2. Magyarország 8  4  2  2  18-12 14
3. Törökország    8  4  1  3  14-7   13
4. Románia          8  4  1  3  13-12 13
5. Észtország       8  2  1  5   6-16   7
6. Andorra           8  0  0   8  0-24   0


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés