2007. augusztus 27., 00:002007. augusztus 27., 00:00
A harmadik helyen a szlovén Krim Ljubljana végzett a szlovák Michalovce előtt. Az ötödik helyen a Nagybányai HCM zárt, míg a Slavia Prága az utolsó lett. A torna résztvevői közül a Debrecen a KEK-ben, míg a Nagybánya az EHF-kupában érdekelt, a több négy együttes pedig a Bajnokok Ligájában indul.
Temesváron férficsapatoknak rendeztek rangos tornát: a BL-döntős spanyol Portland San Antonio, a magyar bajnok Pick Szeged, a szerb Partizan Belgrad és a házigazda U Poli Izometal részvételével. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított tornát a magyarországi együttes nyerte, miután mindhárom ellenfelét legyőzte – a mindent eldöntő tegnapi találkozón 27-26-ra győzött az addig szintén százszázalékos spanyol együttes ellen. A temesváriak 30-20-ra verték a szerbeket, így harmadikok lettek.
Eközben tovább bonyolódott Carmen Amariei Lungu ügye. A dán Slagelsével BL-t nyert román válogatott kézilabdázó, miután a nyár folyamán a Kolozsvári U Jolidonnal készült, tárgyalásokba kezdett a Brassói Rulmentul gárdájával. „Amariei a Kolozsvári U engedélye nélkül vette fel a kapcsolatot a brassóiakkal. Ha aláír a Rulmentulhoz, kétéves eltiltást szorgalmazunk” – nyilatkozta Mircea Cucuian, a kolozsváriak sportigazgatója, aki fenntartotta, Amarieit érvényben lévő szerződés köti csapatához. A játékos viszont kijelentette, idén nyáron semmit nem írt alá, és az európai szövetséghez fordul jogorvoslatért.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.