Hirdetés

Tökéletesen kivitelezett taktikával Mol Liga-döntős a Brassói Corona

A Brassói Corona jégkorongcsapata hétfőn hazai pályán 2-1-re legyőzte a címvédő Dab.Doclert a Mol Liga elődöntőjének negyedik mérkőzésén, így első olyan szezonjában, amelyben rájátszásba jutott, azonnal döntőt játszhat. A másik ágon az Érsekújvár esélyt sem adott a Miskolci Jegesmedvéknek, így a Corona a szlovákiai csapat ellen játszik a fináléban.

Nagy-Méhész Tünde

2014. március 04., 13:212014. március 04., 13:21

2014. március 04., 13:352014. március 04., 13:35

A Brassói Corona együttese úgy készült a hétfő esti találkozóra, hogy saját közönsége előtt harcolja ki a döntőbe jutást. Kari Rauhanen tanítványai óriási meglepetésre az elődöntő első mérkőzésén nyertek Dunaújvárosban, majd a címvédő egyenlítése után, immár hazai pályán, vasárnap hosszabbításban szereztek ismét előnyt.

A negyedik mérkőzést mindkét csapat óvatosan kezdte, de az ötödik perctől, Piszarenko kiállítását kihasználva egyre veszélyesebb helyzeteket dolgozott ki a vendég együttes. Az emberelőnyt ugyan még nem tudta kihasználni a Dab.Docler, de negyven másodperccel később Somogyi, egyedül a kapussal már nem hibázott.

Az előnynek azonban nem sokáig örülhettek az Acélbikák, hiszen a Brassó létszámfölényben kiváló akciót dolgozott ki, melynek végén Wehrs passzát Hietemaki ütötte a címvédő kapujába. A találkozó első húsz percében az iramra nem lehetett panasz, de színvonalas játék helyett inkább küzdelmes csatát láthatott a brassói közönség.

Bár a második harmad a vendég együttes helyzeteivel kezdődött, előnyhöz a Corona jutott, miután Molnár Zsolt hajszálpontos passzára Péter Róbert tökéletes ütemben érkezett. A hazai gól látványosan megfogta a dunaújvárosi csapatot, míg a hazai játékosokon a tudatosság és fegyelmezettség látszott.

Stephan Lundh, a vendégek mestere a záró szakaszban több taktikai módosítással is próbálkozott, a hajrában pedig a kapusát is lehozta, a dekoncentráltság miatt azonban a döntő passzokba vagy átvételekbe rendre hiba csúszott, így az eredmény már nem változott. Az előzetesen esélytelenebbnek tartott Brassói Corona, amelyet éppen az alapszakaszban első helyen végző Dab.Docler választott ellenfélnek az elődöntőre, 3-1-es összesítéssel nyerte a párharcot.

A találkozót követően Kari Rauhanen, a Corona mestere elégedetten értékelt: „Megcsináltuk. Mi jutottunk a döntőbe. Ezért dolgoztunk, ezt akartuk. Ezért az eredményért melóztunk. A DAB azt hitte, könnyen kiejthet bennünket, de ez nem így volt. Ahogy vasárnap is mondtam, nem fogjuk hagyni, hogy kiénekeljék a szánkból a sajtot.\"

A finn szakember a csapatszellem és a közönség erejét méltatta: „Az a csapatszellem, ami most érezhető a játékosok között, egészen hihetetlen, nehéz nem érezni ezt. A közönség pedig hihetetlen. Több mint 20 éve dolgozom a hokiban, és soha életemben nem láttam még ilyen közönséget. A mi győzelmünk az övék is.”

A Dab.Docler mestere, Lundh nem kívánt nyilatkozni csapata búcsúja után.

A magyar–román–szlovák jégkorongliga másik elődöntős párharcát, szintén 3-1-es összesítéssel az Érsekújvár nyerte. A szlovákiai csapat a párharc negyedik mérkőzésén esélyt sem adott a Miskolcnak: 7-1-re nyert a Jegesmedvék otthonában, és a tavalyi elődöntő után idén finálét játszhat.

A Brassói Corona Érsekújvár elleni mérlege az alapszakaszban 5-3 a szlovák együttes javára. A döntő sorozat – amely az egyik fél negyedik sikeréig tart – vasárnap kezdődik. Mivel az alapszakaszban az Érsekújvár a második, a Brassó pedig harmadik helyen végzett, előbbi kezdi otthon a párharcot, azaz pályaelőnnyel rendelkezik.

A Brassói Corona a harmadik erdélyi csapat, amely döntőt játszhat a Mol Ligában. A Csíkszeredai HC mindjárt az első, 2008/2009-es szezonban a csúcsra ért, majd a Csíkszeredai HSC 2011-ben diadalmaskodott. Utóbbi csapat tavaly is döntős volt, ám akkor elbukott a Dab.Doclerrel szemben.

Mol Liga, elődöntő, negyedik mérkőzések:

Brassói Corona–Dab.Docler 2-1 (1-1, 1-0, 0-0). Gólszerzők: Hietamaki (10.), Péter (23.), illetve Somogyi (7.)

Miskolci Jegesmedvék–Érsekújvár 1-7 (0-1, 0-3, 1-3). Gólszerzők: Knox (50.), illetve Polcik (14.), Caladi (31.), Hrudik (37.), Siska (37.), Stefanka (42.), Ruzicka (47.), Baron (56.).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó
Hirdetés
Hirdetés