
Fotó: Mediafax
Mint ismeretes, a bánsági klubot 6 bajnoki pont levonásával sújtotta a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), miután a nemzetközi szakszövetség (FIFA) úgy ítélte meg, a Béga-parti klub nem tartotta be a lausanne-i Sportdöntőbíróság 2006 decemberében hozott határozatát. Az ítélet szerint a Iancu-féle Poli nem az 1921-ben alapított FC Politehnica jogutódja – a dicsőséglista, illetve a klubszínek használata az olasz Claudio Zambon üzletember jelenleg negyedosztályos csapatát illeti meg, az élvonalbeli klubnak pedig minden hasonlóságot meg kell szüntetnie, amely a Zambon-féle Polira utal. Azonban a FIFA szerint a Liga 1-es csapat nem változtatott a klubszíneken, ezért 6 pont levonására kötelezte román tagszervezetét, amelyet a FRF életbe is léptetett.
A pontlevonás heves ellenkezést váltott ki mind az FC Temesvár vezetősége, mind pedig a szurkolók részéről. Míg Marian Iancu példátlan nyilatkozatháborút indított a román szövetség vezetői ellen – többek között azzal vádolva meg őket, hogy azért támogatták Zambont, mert nem kaptak elég pénzt Iancutól –, a szurkolók csütörtökön tüntetőleg az utcára vonultak, és a szövetségi vezetők szidalmazása mellett a rendfenntartó erőkkel is öszszecsaptak. A drukkerek vasárnap este már bejelentett, békés tüntetést tartottak, amelyen az eredetileg 5 ezer fős tömeg a rendezvény végére 10 ezresre duzzadt. A tüntetésen egykori temesvári futballisták, illetve politikusok is felszólaltak, közösen tiltakozva a pontlevonás ellen, és ígéretet téve arra, hogy megpróbálnak kiskapukat keresni a jogerős lausanne-i határozat visszavonása érdekében.
Eközben egy közismert temesvári üzletembert is „megmozgatott” a csapat sorsa: Ovidiu Tender bejelentette, tárgyalóasztalhoz ülne az FC Temesvár átvétele érdekében. Tender azután került előtérbe, hogy Marian Iancu bejelentette, az általa vezetett cégcsoport megvonja támogatását a Liga 1-es klubtól. Tender jó ismerőse Iancunak: mindketten érdekeltek voltak a RAFO Oneşti-botrányban – mindkettejük ellen többek között csalás, sikkasztás, pénzmosás, illetve szervezett bűnözői csoporthoz való tartozás gyanújával indult vizsgálat.
Tender – akinek személyes vagyonát mintegy 600 millió euróra becsülik, ám az általa birtokolt cégcsoportok értéke az egymilliárdot is meghaladja – tegnap tárgyalóasztalhoz ült a városvezetés képviselőivel az FC Temesvár ügyének mihamarabbi rendezése érdekében. Sorin Grindeanu, Temesvár PSD-s alpolgármestere ígéretet tett, alaposan kivizsgálják, hogyan került 2000-ben Claudio Zambon tulajdonába a Temesvári Poli, illetve milyen módon őrizte meg a dicsőséglistát. Ionuţ Nasleu PRM-s szenátor kijelentette, a parlamentben is fel fog szólalni a Poli-ügyben, hogy így is nyomást gyakoroljanak Zambonra a dicsőséglista átadása érdekében. A szenátor hozzátette, a Temesváron érdekelt olasz befektetők képviselői is elítélik Zambon hozzáállását, és ők is mindent megtesznek majd, hogy korábbi üzlettársuk engedjen a nyomásnak.
Eközben Zambon bejelentette, hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, de nem Iancuval, hanem a városvezetéssel vagy a szurkolókkal egyezkedne a dicsőséglista átadása érdekében. Utóbbiak még mindig amiatt aggódnak, hogy az FC Temesvár pályára lép-e hétvégén, ugyanis tegnap még Marian Iancu sem tudta. „Még nem tudom, pályára lépünk-e, és ha igen, akkor milyen színekben, csak annyit tudok, hogy mi is a lausanne-i Sportdöntőbírósághoz fordulunk a pontlevonás ügyében” – nyilatkozta Iancu.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.