Hirdetés

Tízéves terv a romániai sport felvirágoztatására

Tíz évre vonatkozó országos sportegyezmény megkötését javasolt Alin Petrache, a Román Olimpiai  és Sportbizottság (COSR) elnöke az általa vezetett testület, az érintett kormányzati szervek, valamint a sportági szövetségek között.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. november 16., 15:222014. november 16., 15:22

A péntekre összehívott izvorani-i találkozó alkalmával kifejtette, a romániai sport válaszút elé érkezett, az olimpiai mozgalom újjáélesztését pedig szilárd alapokra kell helyezni. Ahhoz azonban, hogy a jövő válogatottjaivá válható gyermekeket és a fiatalokat sportra csábítsák, nem elég, ha csak sikert és eredményességet sugároznak, pénzügyi elégtételre is szükségük lesz.

„A keretegyezmény rögzítené az alapelveket és a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy Romániát visszahozzuk a sportvilág élvonalába. Ez részletesen felvázolná a hazai sportinfrastruktúrára vonatkozó befektetési terveket is, mert hosszú távú stratégia nélkül nem nyerhetünk. Első lépésként egy szűk munkacsoportra lesz szükségünk, amely mindezeket összeállítja 2015 második harmada előtt” – közölte a COSR-vezető a sportminisztérium és a sportági szövetségek képviselői, valamint Victor Ponta kormányfő jelenlétében.

A miniszterelnök támogatásáról biztosította Petrachét, bejelentése alapján „pénz van”, ő pedig azonnal az ügy mellé áll, amint az egyezmény és a sporttörvény-módosítás szövegét kézhez kapja. Leszögezte: szeretné, ha a romániai sportolók már a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári ötkarikás játékokon túlszárnyalnák a legutóbbi londoni eredményeket.

Ana Pascu, az olimpiai technikai bizottság elnöke ugyanakkor csak 6-8 éremre számít a brazíliai seregszemlén, ezek közül legfennebb 1-2 számban lehet aranyban reménykedni. „Szerintünk ez reális elvárás. Lehetséges emellett még 8-10 döntős helyezés kiharcolása is. A bizottságunk meggyőződése, hogy a számok feltornázására minimális esély van” – magyarázta a megbeszélésen.

Két évvel ezelőtt Románia 9 olimpiai érmet szerzett, ebből 2 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzérem volt. A vívószövetség korábbi elnöke szerint a soron következő nyári játékokat megelőző megterhelő kvalifikációs sorozat, valamint a torna lebonyolítási rendszere is sportolóik feladatát nehezíti, ezen felül még a válogatottakkal dolgozó orvosok, egészségügyi asszisztensek és masszőrök megfogyatkozása, továbbá az hiányos felszerelések és kezelések is problémát okoznak.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés