
A kajakosoknál 16 férfi és 10 nő, a kenusoknál pedig 12 férfi és két nő képviseli a magyar színeket a Moszkvában csütörtökön kezdődő, 41. gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon. Storcz Botond vezetőedző – immár hagyományosan – tíz érmet vár a negyven fős küldöttségtől.
2014. augusztus 07., 14:572014. augusztus 07., 14:57
A júliusi eleji brandenburgi Európa-bajnokságon nyolc arany- és öt ezüst-, az egy héttel később, Szegeden lebonyolított U23-as vb-n pedig tíz arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők, és Storcz szerint az év csúcseseményén sem vall majd szégyent a válogatott.
„Nagyszerűen alakult eddig ez a szezon, a vb-ig vezető utunk látványos sikerekkel van kikövezve – fogalmazott a szakvezető az MTI beszámolója szerint. – Bár ezek a számok, ahogyan a tavalyi, duisburgi vb tizenhét érme is, kiugró teljesítményekről tanúskodnak, a lehetőség Moszkvában is adott a jó szereplésre. Lehet nagyot álmodni, mert csapatunk képes megvalósítani ezeket az álmokat, ám én úgy érzem, az esélylatolgatást illetően maradjunk a realitások talaján. Vagyis ismét azt mondom, tíz érem megszerzése esetén már jól teljesít a magyar válogatott.”
A szakember a szakágankénti esélyekről azt mondta, ismét a női kajakosok és kenusok járhatnak az élen az éremszerzésben, bár nehéz lesz a brandenburgi kontinensviadal eredményét megismételni, ott ugyanis mind a négy női kajakos olimpiai számban magyar siker született.
„Férfi kenuban tavaly két olimpiai számban nyertünk aranyérmet, és versenyzőink, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros, valamint Vajda Attila képes lehet a címvédésre. Férfi kajakban volt hiányérzetünk Brandenburgban, hiszen érem nélkül maradtunk, igaz, a válogatott tagjai nem a megszokott számaikban rajtoltak. Most azonban itt lesz Dombvári Bence, Dudás Miklós és az olimpiai ezüstérmes férfi csapathajó is, így reményeim szerint ez a szakág sem marad érem nélkül” – mondta Storcz Botond.
Az orosz főváros először lesz felnőtt vb házigazdája. A kajak-kenu világbajnokság hétvégi döntői élőben lesznek láthatók és hallhatók az M1-en, illetve a Kossuth Rádióban. Szombaton az 500 és 1000 méteres döntők romániai idő szerint 10 órakor, az 5000 m-esek pedig 15.30-kor kezdődnek. Vasárnap a tervek szerint 8.25-től rendeznek 500 és 1000 m-es finálékat, majd a 200-asok 10.38-kor, a váltó döntők pedig 16 órakor rajtolnak el.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!