
„Egy kerékpárversenynél többet jelentett nekem ez a viadal: leckét adott fair-playből és tiszteletből" – fogalmazott Novak Eduárd, az első olyan, lábprotézissel versenyző romániai sportoló, aki a vasárnap záruló Valenciai Körversenyen harcba szállt a sportág elitmezőnyében.
2016. február 07., 16:342016. február 07., 16:34
A Román Kerékpárszövetség elnöke (képünkön) a Tusnád Cycling Team színeiben a szombati etapot már túl megterhelőnek érezte, bevallása szerint saját fizikai korlátait túllépve minden kiadott magából. Ahhoz viszont, hogy egyáltalán elrajtolhasson, harcolnia kellett, mivel pénteken a zsűri egyik tagja kizárta őt.
Bevallása szerint az volt eddigi pályafutása „legsötétebb és leggusztustalanabb\" napja.
„Teljesen kiábrándultam, amikor 40 kilométerrel a cél előtt az 1-es zsűriből egy bíró ok nélkül megállított és »kivett« a versenyből. Ez diszkrimináció, nem hiszem, hogy ilyen megtörténhet 2016-ban Spanyolországban. Nem tudom elhinni, hogy ennyire zavarjon valakit, hogy egy lábprotézissel versenyző sportoló az egészségesekkel egyformán tud harcolni, versenyezni. Olyan profikkal, akik több milliós költségvetéssel rendelkeznek\" – üzente Facebook-oldalán.
Mint magyarázta, technikai probléma adódott a kerékpárjával, de a javítás után a csapatautójuk felvezette és újra csatlakozott a mezőnyhöz. „Ezután valami megmagyarázhatatlan okból Jorge Gual Martinez spanyol bíró megállított. Nincs semmi magyarázat, nem volt oka arra, hogy kizárjon, hiszen a felvezetés közben egy ujjal sem értem a csapatautóhoz. Ez nem csak diszkrimináció, hanem nagy szégyen a verseny számára\" – vélte Novák, aki nagy botrány közepette végül megfellebbezhette a döntést. A bíró meglepetésre beismerte tévedését, így a csíkszeredai paraolimpiai bajnok folytathatta a viadalt.
Szerinte ez igazi győzelem volt, és meglátása szerint egy olyan körverseny, amelyen bebizonyították azt is, hogy tehetséges sportolók vannak Romániában. Saját pályafutásával kapcsolatban hozzátette: jó erőnlétben van, a valenciai tekerés jó teszt volt számára, és reális esélyt lát arra, hogy nyáron majd újabb paralimpiai aranyérmet szerezzen.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!