
Új szerb centerével, a hétvégi felkészülési tornán még sérült Milos Korolijával kiegészülve utazott el Montenegróba a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata, hogy Herceg Noviban továbbjusson a Bajnokok Ligája első selejtezőköréből.
2014. szeptember 24., 15:072014. szeptember 24., 15:07
Dorin Costrăș edző tavaly főtáblás alakulata csütörtökön épp a házigazda montenegrói bajnok Jadran ellen kezd, hogy utána a B csoport vasárnap záruló tornáján sorra játsszon a francia bajnok Montpellier-vel, az orosz bajnoki ezüstérmes Szintez Kazannyal, a horvát ezüstérmes Zágrábi Mladosttal és a német Hannoverrel.
A román bajnok szakvezetője lapunknak már korábban rámutatott arra, hogy ezen a szinten már nincsenek gyenge csapatok, így minden egyes pontért ádáz harcra számítanak. Ugyanakkor, akárcsak a klubtorna korábbi kiírásaiban, ezúttal is bizonyítani akarnak.
A másik ágon a magyarországi bajnokságban tavaly bronzérmes Szeged helyét átvevő Budapesti OSC harcol majd a franciaországi Marseille-ben a továbbjutásért, ám Vincze Balázs edző nem aggódik a célkitűzés megvalósítása miatt.
A korábbi szegedi és egri pólósokkal megerősített fővárosi együttes ma az orosz Volgográd ellen kezd, utána pedig sorban a szerb Radnicki Kragujevaccal, az olasz Posillipóval, a grúz Tbiliszi Ligamusszal és a házigazda Marseille-jel mérkőzik meg.
Az első selejtezőkörből a csoportok legjobb öt csapata jut tovább a második selejtezőszakaszba, míg az utolsó helyezettek az Eurokupába kerülnek át.
Marosvásárhelyen játszanak a kupáért
Miközben a férfiak egyelőre nemzetközi tétmeccset vívnak, addig a hölgyek Marosvásárhelyen mártóznak meg hétvégén a harmadik alkalommal kiírt Román Kupáért. A legnagyobb favorit ezúttal a házigazda Torpi felnőtt női csapata, hiszen riválisa, a bajnoki címvédő Nagyváradi Crișul két alapemberét elveszítette az idei szezonra. Kettejük mellett még a Bukaresti Steaua is érdekelt a sorozatban, utóbbival pénteken 20 órától játszanak a házigazdák, hogy másnap, ugyanabban az időben már a Sebes-Körös-partiakkal küzdjenek meg a serlegért.
A kupamérkőzésekkel párhuzamosan megrendezik a korosztályos Maros Trófeát is, ahol a Torpi, a Crișul, a Steaua és a Rapid junior lánycsapatai mellett a kisinyovi együttes is medencébe ugrik.
Sporttörténelmi Euroliga-szereplés
Marosvásárhely különben pár hónap múlva először adhat otthont igazán színvonalas tornának, hiszen 2015. január 15–18-án megrendezheti a női Euroliga második selejtezőkörének egyik tornáját, ahol a Torpi mellett – amely a sportág történetének első romániai részvevője lesz – a görög Pireuszi Olimpiakosz és a Vouliagmeni, valamint az olasz Firenzei Pallanuoto és a holland ZVL játszik a D csoportban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!