Testvérharc körvonalazódik

Jégkorong
– Nem tart attól, hogy a Sportklubtól való távozása után a csíki hoki „szétbombázójának” kiáltják ki?
– Elképzelhető, hogy lesznek ilyenek, de a csíki hokiban eltöltött hét évem után tiszta a lelkiismeretem. Ez idő alatt igyekeztem belülről megreformálni a klub tevékenységét, úgy, hogy vitáink és problémáink ne kerüljenek a közvélemény elé. A távozásomat is akkor határoztam el, amikor egyértelművé vált: az idei szezon is az alapvető problémák rendezése nélkül kezdődik. Rendezett szponzori hátteret hagytam magam után, a Sportklub magyar bajnokságban való részvételét is sikerült elérnem, új perspektívák nyílnak a csapat előtt. Ezek után abban reménykedtem, hogy Antal István klubelnök helyesen értékeli a kialakult helyzetet, és a következtetéseket levonja. Sajnos, újra csalódnom kellett benne.
– Elképzelhető, hogy távozásának okai is mások, mint amit megtudhatott a nyilvánosság?
– Nem, a négy pont – a klub hokiszakosztályának létrehozása, menedzser alkalmazása, a költségvetés tervezhetősége, illetve a fiatal játékosok előtérbe helyezése – ma is érvényes.
– Mindezen törekvések megvalósítása nem a szakosztályelnök, azaz az ön kompetenciájához tartozik?
– A Sportklubnak nincs jégkorongszakosztálya, következésképpen én nem lehettem annak az elnöke. Éppen ennek a helyzetnek a rendezését kérem évek óta – eredménytelenül. Ezért volt több mint nevetséges, amikor Antal István hivatalosan várta a lemondásomat, amit egyébként az utolsó gyűlésünkön a jelenlevők előtt közöltem. Az eredményesség, a csíki hoki érdekében olyan kompromisszumokba mentem bele, amikért ma is vádolom magam.
– Például...
– Például a legutóbbi edzőválasztás ügye. Én a magyarul remekül beszélő szlovák Robert Spisákot akartam Szeredába hozni, aki egy szlovák és két magyar bajnokságot nyert, s aki a fiatal játékosok beépítésének elismert mestere. Antal István drágállta, helyette a valamivel olcsóbb Slavomir Chlebecet hozta, aki másfél sorral játszotta végig a bajnokságot, ennek következtében pedig a fiatalok tömegesen akartak elmenni Csíkszeredából. Összességében nem is bizonyult olcsóbbnak, mert magával hozta kapusnak Holoska nevű nevelt fiát, aki két-három meccset leszámítva mérkőzésstatisztikát készített a lelátón civilben – kétszer akkora bérért, mint a legjobban fizetett csíkszeredai játékos. Emellett feleségének szeredai tartózkodása szintén pénzbe került. A szezon közepén kértem Antaltól, hogy küldje őt haza, az elnök azonban csak annyit tett, hogy nem fizette ki az utolsó havi bérét, de minden szerződésmódosítás nélkül. Információim szerint fel is jelentették a klubot a szlovákok a nemzetközi szövetségnél.
– A szponzorok sem kérdeznek ilyenkor rá, hogy mire használják a pénzüket?
– De bizony előfordult, és mivel legtöbbjükkel én állapodtam meg, én is igyekeztem elsimítani a dolgokat. Abban az örök reményben, hogy a következő szezonnak már rendezett körülmények között vágunk neki. Ezért győztem meg két hónappal ezelőtt az ifjúsági korból kinövő hokistákat és szüleiket is, hogy igazoljanak a Sportklubhoz, holott előtte hallani sem akartak felőle. De ennek most vége, a jövőben minden erőmmel azon leszek, hogy a román bajnokságban eddig is induló Csíkszeredai Hockey Club, amelynek elnöke vagyok, valóban a „város csapata” legyen. Ezt azzal is szeretnénk hangsúlyozni, szezon elején és végén a HC célkitűzéseit-eredményeit nyilvánosan, sajtó és tévé bevonásával vitassuk meg. Be nem tartott ígéreteket, eredménytelen tevékenységet követően ugyanakkor a vezetőség elszámoltatható legyen.
– Hogyan próbálja ezt megvalósítani: légiósokkal, vagy átcsábítja a Sportklubból a legjobbakat?
– A jelenlegi állományra építve, amelyet kiegészítünk a máshová sodródott fiatal csíkiakkal. Közülük tizenegyen már biztosan visszatérnek, és további kettő is a pakliban van. A tárgyalások még zajlanak, de finn vagy szlovák edző vezetésével huszonöt fős, húsz év körüli átlagéletkorú kerettel vágunk neki a román felnőttbajnokságnak, illetve a magyar nagyifjúsági bajnokságnak. A hazai célkitűzésünk a harmadik hely megszerzése, de kis szerencsével akár döntősök is lehetünk.
– Mekkora költségvetéssel terveznek? A Sportklub szponzori köre követi önt a HC-hez?
– Ez az ő döntésük, ám a HC 150 ezer eurósra tervezett éves költségvetésének nyolcvan százaléka már megvan. A klubot 120 fős támogatói testület segíti, és azt tervezem, hogy az irányítótestület felét szakemberek, másik felét pedig szponzorok alkossák. A szakosztály élére Horváth László, egykori csíkszeredai jégkorongozót szeretnénk.
– Nem tart attól, hogy az immár riválisnak is számító Sportklubnál ezt nem nézik jó szemmel, és megpróbálják akadályozni a munkáját?
– Biztosítékom van Florian Gheorghétól, a Sportklubot is felügyelő Országos Sportügynökség elnökétől, hogy figyelemmel kíséri a csíkszeredai fejleményeket, s ha szabálytalanságokat tapasztal, az akár Antal István székébe is kerülhet. Ugyanakkor a városban idéntől egy második műjégpálya is üzemel, nem lesznek jégproblémák. Én hét éven keresztül csak adtam a csíki hokinak, Antal István most bizonyíthatja, hogy számára a legfontosabb a város jégkorongsportja, a saját érdekeit egyeztetni tudja a csíki hoki érdekeivel.