Hirdetés

Terelőút Bukarest felé

A cél ugyanaz, csak a helyszín és az ellenfelek névsora változott: Magyarország női kézilabda-válogatottja Bukarestben harcolhatja ki az olimpiai szereplés jogát, azon a tornán, amelyen a házigazda román válogatott mellett Lengyelországgal és Japánnal küzd meg a továbbjutást jelentő első két hely egyikéért.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. március 27., 00:002008. március 27., 00:00

A magyarok eredetileg Franciaországba készültek, ahol a házigazdák mellett Kongóval és Japánnal játszottak volna. A Nemzetközi Sportdöntõbíróság (CAS) múlt hétvégi ítélete azonban felborította a három selejtezõcsoport összetételét, miután a lausanne-i ítészek törölték a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) által januárban megismételtetett ázsiai torna eredményét. Az ázsiai szövetség (AHF) által el nem ismert, a kontinens nemzeti szövetségeinek nagy része által bojkottált kétcsapatos tornát Dél-Korea nyerte meg, így elméletileg olimpiai indulási jogot nyert. Ám az AHF a CAS-hoz fordult, arra hivatkozva, hogy az IHF-nek nem volt joga törölni a tavalyi kazahsztáni torna eredményét, amelyen a házigazdák diadalmaskodtak. A CAS végül – a bírói részrehajlásokról szóló bizonyítékok hiányában – az AHF-nek adott igazat, így a kazah csapat utazhat Pekingbe. Dél-Korea így elveszítette olimpiai kvótáját, ám világbajnoki 6. helyezésének köszönhetõen kiszorította a vb-n 10. helyezett spanyolokat a selejtezõre jogosult válogatottak listájáról, felborítva a három csoport összetételét.
„Az elmúlt napok rendkívül izgalmasan alakultak. Végül a lehetõ legnehezebb csoportban kötöttünk ki, de célunk nem változott: szeretnénk, ha folytatódna a jó sorozat, 1996, 2000 és 2004 után ismét ott lennénk az olimpián” – mondta Sinka László, a magyar szövetség (MKSZ) fõtitkára. A sportvezetõ hozzátette, bár több szövetség tiltakozását fejezte ki az utolsó métereken hozott változtatások miatt, az MKSZ nem tett így, nem szerették volna ugyanis ezzel is megzavarni a magyar válogatott felkészülését.
A románok sem örültek annak, hogy Horvátország és Elefántcsontpart helyett a magyarok és a japánok „estek be” a még a lengyeleket felvonultató négyesbe. „Az ellenfelek kicserélése megkétszerezi a csapat munkáját, hiszen eddig másra készültünk, ráadásul az új tagok jóval erõsebbek, mint a régiek. Ennek ellenére csakis a legfõbb célra kell összpontosítanunk, amely az olimpiai szereplés kiharcolása” – fogalmazott Cristian Gaþu, a román szövetség elnöke. 

P. A.

Olimpiai selejtezõtorna, Bukarest, péntek: Magyarország–Lengyelország (m1, 15.00), Románia–Japán (RTV 1, 17.00). Szombat: Románia–Magyarország (m1, RTV 1, 17.00), Lengyelország–Japán. Vasárnap: Magyarország–Japán (m1, 15.00), Románia–Lengyelország (RTV 1, 17.00).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés