2009. december 02., 10:572009. december 02., 10:57
A jelenlegi világelsőt, 11-szeres Grand Slam-győztest akár ki is tilthatják az amerikai nyílt bajnokságról, ha a következő két évben a GS-tornák valamelyikén újabb botrányt okoz.
Az utóbbi évek meghatározó női játékosa a szeptemberi US Open elődöntőjében a későbbi győztes Kim Clijstersszel találkozott és a meccs botrányosan ért véget. A megnyert első játszma után a második szettben is a belga vezetett 6:5, 30-15-re, vagyis két labdára volt a sikertől, miközben riválisa adogatott.
Az első szerva nem sikerült, a másodiknál a vonalbíró lábhibát jelzett. Így meccslabdához jutott Clijsters, de Serena rettenetesen kikelt magából. Az ütőjét rázva üvöltözött a bíróval, sértegette, még azt is mondta, hogy megöli.
A bírói döntés alapján Serena ellenfele kapott egy pontot, és ez éppen elég volt, hogy megnyerje a találkozót. A hatalmas füttykoncert alatt Williams ledobta az ütőjét, átsétált a túloldalra és gratulált Clijstersnek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.