Hirdetés

Téli olimpia: Neuner és Hüfner történelmet írt

Németország a vancouveri téli olimpia ötödik versenynapján megelőzte Oroszországot az örökranglistán. Az egyik aranyat női biatlonban szerezték, Tófalvi Éva a 19. lett.

Kiss Csaba

2010. február 18., 10:052010. február 18., 10:05

Miután az előző két versenynap során a franca majd a svájci küldöttség duplázott a vancouveri téli olimpián, a játékok romániai idő szerint szerda hajnalban zárult ötödik napján Németország gyűjtött be két aranyérmet.

A sílövő Magdalena Neuner és a szánkós Tatjana Hüfner diadalával Németország az eddigi 21 téli olimpia összesített éremtáblázatának élére ugrott. A németek immár 121 aranynál, 120 ezüstnél és 96 bronznál tartanak az örökrangsorban, ezzel megelőzték az oroszokat (120/87/87). A németek eredményei tartalmazzák a volt NDK sikereit is, az oroszokéban pedig benne vannak a néhai Szovjetunió, illetve FÁK medáljai. A lista harmadik helyén Norvégia áll 98 bajnoki címmel.

A női sílövők 10 km-es üldözéses versenyében Neuner másodikként rajtolt: a 23 éves, hatszoros világbajnok német versenyző kétszer is hibázott a lövészet során, ennek ellenére fölényesen, több mint 12 mp-cel előzte meg a sprintben győztes szlovák Anastazia Kuzminát. A harmadik helyen a hibátlan lövőteljesítményt produkált francia Marie Laure Brunet végzett. A csíkszeredai Tófalvi Éva a 19. helyen végzett a hatvanfős mezőnyben: az első lövészetet hibátlanul teljesítette, és így a 12. helyen állt, de a következő három lövésnél kétszer is hibázott, így végül 2:10 perces hátrányt szedett össze a győztes német lányhoz képest. A román küldöttség másik tagja, Mihaela Purdea és Dana Plotogea a 49., illetve az 52. helyen zárta a küzdelmeket.

Eredmények, 4. versenynap.
Sílövészet, férfi 12,5 km-es üldözéses:
1. Björn Ferry (Svédország) 33:38.4,
2. Christoph Sumann (Ausztria) 16.5 mp hátrány,
3. Vincent Jay (Franciaország) 28.2 mp h.

Sílövészet, női 10 km-es üldözéses:
1. Magdalena Neuner (Németország) 30:16.0 p,
2. Anastazia Kuzmina (Szlovákia) 12.3 mp hátrány,
3. Marie Laure Brunet (Franciaország) 28.3 mp h.

Szánkó, női egyes:

1. Tatjana Hüfner (Németország) 2:46.524 p,
2. Nina Reithmayer (Ausztria) 2:47.014,
3. Natalie Geisenberger (Németország) 2:47.101.

Gyorskorcsolya, női 500 m:
1. Li Szang Hva (Dél-Korea) 1:16.09 p,
2. Jenny Wolf (Németország) 1:16.14,
3. Vang Pej-hszing (Kína) 1:16.63.

Hódeszka, női krossz:
1. Maelle Ricker (Kanada),
2. Deborah Anthonioz (Franciaország),
3. Olivia Nobs (Svájc).

A női viadalhoz hasonlóan a férfiak 12,5 km-es üldözéses versenyében is a szombati sprintverseny eredménye alapján indították a versenyzőket, ám míg a hölgyeknél az élcsoport nem cserélődött ki, addig a sok lövőhiba miatt a férfiaknál óriási változások történtek. A legpontosabb és legkiegyensúlyozottabb a 31 éves svéd Björn Ferry volt, aki nyolcadikként, 72 mp hátrányból kezdte meg a viadalt a francia Vincent Jay mögött, azonban már a harmadik lövészet után nem sokkal élre állt, s végül fölényesen nyert. A második helyet a 12.-ként rajtolt osztrák Christoph Sumann szerezte meg, míg Jay szombati meglepetésaranya mellé most begyűjtött egy bronzot. A sportágban eddig kilenc olimpiai érmet szerzett norvég Ole Einar Björndalen csak a 7. helyen végzett.

A németek számára a versenynap második aranyát a kétszeres világbajnok, 2006-ban, Torinóban bronzérmes német Tatjana Hüfner szerezte meg a női szánkósok versenyében. A második helyen meglepetésre az osztrák Nina Reithmayer, a harmadikon pedig a szintén német Natalie Geisenberger végzett. Teljesítményével Reithmayer az első nem német versenyző, aki ebben az évszázadban érmet nyert női szánkóban, hiszen korábban Torinóban és 2002-ben Salt Lake Cityben is németek alkották a dobogós triót. A férfiak hasonló száma után a női gyorskorcsolyázók 500 m-es küzdelmét is dél-koreai versenyző, Li Szang Hva nyerte. Ebben a sportágban ez az ázsiai ország történetének második ötkarikás aranyérme. A favoritnak számító, világbajnok és világcsúcstartó német Jenny Wolfnak be kellett érnie a második hellyel.

A hódeszkások női krossz számában Maelle Ricker révén hazai aranyérem született. A kanadaiak második vancouveri elsőségét megszerző győztes nagy fölénnyel előzte meg a döntőben a francia Deborah Anthoniozt. A 2006-ban ötkarikás ezüstérmes, amerikai Lindsey Jacobellis meglepetésre rontott az elődöntőben, és végül csak ötödik lett. Az ötödik versenynapon amúgy a tervezett hat helyett csak öt éremosztásra került sor Vancouverben, mivel férfi alpesi sízők szuperkombinációját az erős havazás miatt vasárnapra halasztották.

Megrendezték viszont a férfi műkorcsolyázók rövidprogramját, amelyet követően a címvédő – és három év szünet után visszatért – Jevgenyij Pljuscsenko áll az élen után. A háromszoros világbajnok orosz sztár mögött a második helyen az amerikai Evan Lysacek várja a csütörtöki kört, harmadik a japán Takahasi Dajszuke. Pljuscsenko legnagyobb riválisai közül a kétszeres vb-első svájci Stephane Lambiel egyelőre az ötödik, míg a francia világ- és Európa-bajnok Brian Joubert csak a 18.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés