
2010. február 19., 10:282010. február 19., 10:28
Miután kiszabadították, meg tudott állni a saját lábán, de a biztonság kedvéért mentőhelikopterrel kórházba szállították. Az első diagnózis alapján térdszalaghúzódást szenvedett, és minden bizonnyal már nem állhat rajthoz a többi számban. Hozzá hasonlóan Marion Rolland sem versenyezhet már az olimpián, a francia sportoló egyik térdszalagja a rajt után bekövetkezett bukása közben szakadt el. Nagyot esett az olimpiai és világbajnok svéd Anja Pärson is, aki mintegy 60 méteres repülés után ért földet.
A 28 éves versenyző néhány zúzódással megúszta az esetet, akárcsak a svájci Dominique Gisin, aki szintén a pálya alsó részén csúszott meg és bukott hatalmasat. A szánkóversenyen történt tragédiához hasonlóan a szervezők ebben az esetben is csak a gondok bekövetkezte után reagáltak. Atle Skaardal, a nők versenyigazgatója szerint biztonságosabbá teszik a női lesiklópályát, amely a szakértők véleménye alapján nehezebben teljesíthető, mint a férfiaké.
| Alpesi sí, női lesiklás, 1. Lindsey Vonn (Egyesült Államok) 1:44.19 p, 2. Julia Mancuso (Egyesült Államok) 1:44.75, 3. Elisabeth Görgl (Ausztria) 1:45.65. Sífutás, női klasszikus stílusú sprint: 1. Marit Björgen (Norvégia) 3:39.2 p, 2. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 1.1 mp hátrány, 3. Petra Majdic (Szlovénia) 1.8 mp h. Sífutás, férfi klasszikus stílusú sprint: 1. Nyikita Krjukov (Oroszország) 3:36.3, 2. Alekszandr Panzsinszkij (Oroszország) azonos idővel, 3. Petter Northug (Norvégia) 9.2 mp hátrány. Gyorskorcsolya, férfi 1000 m: 1. Shani Davis (Egyesült Államok) 1:08.94 perc, 2. Mo Te-Bum (Dél-Korea) 1:09.12, 3. Chad Hedrick (Egyesült Államok) 1:09.32. Rövid pályás gyorskorcsolya, női 500 m: 1. Vang Meng (Kína) 43.048 mp, 2. Marianne Saint-Gelais (Kanada) 43.707, 3. Ariann Fontana (Olaszország) 43.804. Szánkó, kettes: 1. Andreas Linger, Wolfgang Linger (Ausztria) 1:22.705 perc, 2. Andris Sics, Juris Sics (Lettország) 1:22.969, 3. Patrick Leitner, Alexander Resch (Németország) 1:23.040. Hódeszka, férfi félcső: 1. Shaun White (Egyesült Államok) 48,4 pont, 2. Peetu Piiroinen (Finnország) 45, 3. Scott Lago (Egyesült Államok) 42,8. |
A bukásokhoz az is hozzájárult, hogy a kedvezőtlen időjárás és a szervezői csúszások miatt az ilyenkor szokásos öt edzés helyett csak egyszer „járhatták be” a pályát a versenyzők. A számot végül a nagy esélyes amerikai Lindsey Vonn nyerte, a magyarországi Berecz Anna a 35. helyen zárt.
A versenynap amúgy a címvédők sorozatos sikereit hozta: hét számban osztottak érmet, s ezek közül négyben a torinói győztesek diadalmaskodtak. A férfi gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában az amerikai Shani Davis, míg a sportág rövid pályás változatának női 500 méteres versenyében a kínai Vang Meng ismételte meg 2006-os sikerét. A férfiaknál a Torinóban ötödik helyen zárt Knoch Viktor már a selejtezőben búcsúzott.
A szánkósok küzdelmei a kettesek viadalával fejeződtek be, s az osztrák testvérpár, Andreas és Wolfgang Linger címvédését nem tudták megakadályozni a riválisok. A férfi hódeszkások félcsőn mérték össze tudásukat, és a szám torinói győztese, az amerikai Shaun White meggyőző produkcióval, fölényesen nyerte az aranyat. Sífutásban a férfiaknál és a nőknél is az egyéni sprintversenyekre került sor, és ezekben két ország is megszerezte első aranyérmét a vancouveri játékokon.
A férfiaknál az orosz Nyikita Krjukov javára csak a célfotó tudott dönteni honfitársával szemben, a nőknél pedig a norvég Marit Björgen győzött. Ez utóbbi számban a nap hőse a szlovén Petra Majdic volt. A 30 éves versenyző a bemelegítés során egy több méter mély árokba zuhant, de a komoly fájdalmak ellenére harmadikként ért célba.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.