
Előzéssel zárta a 2015-ös évet a Steaua labdarúgócsapata, amely hétfő este, a Liga 1 idei utolsó, 23. fordulójában 3-1-re nyert a Temesvári Poli ellen Pitești-en, így – a Pandurii megelőzésével – feljött a táblázat 4. helyére.
2015. december 22., 16:242015. december 22., 16:24
2015. december 22., 16:252015. december 22., 16:25
Laurenţiu Reghecampf érkezése óta a címvédő fővárosi klub sorozatban negyedik győzelmét szerezte meg a bajnokságban. Szintén hétfőn a második helyen álló FC Viitorul hátrányból fordítva 3-2-re verte a házigazda FC Voluntari-t a Dinamo pályáján.
Az alapszakasz 23. fordulója után a pénzügyi gondokkal küszködő Astra Giurgiu vezeti a bajnokságot 46 ponttal, hárommal megelőzve a Viitorult és öttel a Dinamót. A Marosvásárhelyi ASA 35 ponttal a hatodik, még felsőházi rájátszást érő helyen áll, előnye három pont a play-offba jutásra még esélyes CSMS Iași előtt.
A Liga 1-ben két hónapos téli szünet következik. Az alapszakaszból még három forduló maradt hátra. A következő, 24. fordulót a február 21-ei hétvégén rendezik. Az ASA-nak még játszania kell a Pandurii (itthon), a Kolozsvári CFR (idegenben) és az FC Botoșani (itthon) csapatával.
Az alapszakasz után következik a felsőházi és az alsóházi rájátszás: az első hat helyezett a play-offban tíz forduló alatt, oda-visszavágós rendszerben a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért, az utolsó nyolc együttes pedig a play-outban tizennégy mérkőzésen a bennmaradásért küzd.
A Liga 1 állása:
1. Astra 23 13 7 3 38-26 46
2. Viitorul 23 12 7 4 45-24 43
3. Dinamo 23 11 8 4 30-23 41
4. Steaua 23 11 7 5 31-21 40
5. Pandurii 23 11 7 5 30-24 40
6. ASA 23 8 11 4 26-19 35
7. Iaşi 23 8 8 7 18-22 32
8. Craiova 23 7 6 10 23-25 27
9. Botoşani 23 6 8 9 30-32 26
10. CFR* 23 7 9 7 27-23 24
11. Poli 23 4 9 10 21-32 21
12. Chiajna 23 3 8 12 21-38 17
13. Voluntari 23 2 9 12 21-39 15
14. Petrolul* 23 2 8 13 16-29 8
*A CFR-től és a Petrolultól 6-6 büntetőpontot levontak
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!