
Távozott posztjáról Abdullah Avci, a magyarokkal és a románokkal azonos világbajnoki selejtezős csoportban szereplő török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2013. augusztus 21., 16:572013. augusztus 21., 16:57
A török sportági szövetség közleményben számolt be a közös megegyezéssel történt szakításról, indokként pedig a nemzeti együttes gyenge vb-selejtezős szereplését nevezte meg. A sorsoláskor a második értékcsoportban helyet kapó török válogatott a sorozat őszi folytatása előtt a negyedik helyen áll a D jelű hatosban a hollandok, a magyarok és a románok mögött úgy, hogy hat mérkőzésen csupán hét pontot szerzett, miközben az előtte állók 18-at, 11-et, illetve 10-et gyűjtöttek.
Az 50 éves Avcit, aki 2011-ben vette át a válogatott irányítását, az utóbbi időben éles bírálatok érték a szurkolók és a sajtó részéről, többek között azért, mert csapata hazai pályán kikapott a románoktól és döntetlent játszott a magyarokkal, és Budapesten is alulmaradt. \"Akárcsak a győzelem vagy a vereség, az elválás is a labdarúgás része. Úgy vélem, az a jó döntés, ha távozom a posztomról\" – nyilatkozta a tréner.
Yildirim Demirören szövetségi elnök egyelőre nem kommentálta a sajtónak azt a feltevését, mely szerint Fatih Terim, a Galatasaray edzője venné át a válogatott irányítását, melyet korábban már két alkalommal (1993–1996, 2005–2009) rá bíztak. Szerdai sajtóértesülések szerint ugyanakkor a szövetség már megkezdte a tárgyalásokat az isztambuli klubbal Terim \"kikérése\" ügyében. A török válogatott szeptember 6-án Andorrát fogadja a világbajnoki selejtezőkben, majd 10-én Bukarestbe látogat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!