Hirdetés

Tartalékosan ment Szkopjéba a Steaua

Annyira biztos a továbbjutásban Laurenţiu Reghecampf, a Steaua labdarúgó-csapatának vezetőedzője, hogy két alapemberét, valamint a brazil Tatut sem vitte el a Vardar Szkopje elleni keddi visszavágóra.

Hírösszefoglaló

2013. július 22., 15:412013. július 22., 15:41

A Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén 3-0-s előnyt szerző bukaresti együttesben Vlad Chiricheş és Cristian Tănase sem fog játszani a visszavágón: a válogatott védő a Ceahlaul elleni bajnoki találkozó bemelegítésekor szenvedett kisebb sérülést, a középpályást pedig – a tréner elmondása szerint – az Astra elleni bajnoki találkozó előtt pihenteti.

Chiricheş (fotó) esetében előfordulhat, hogy a Vardar elleni hazai meccs volt az utolsó, amelyen a piros-kék mezt viselte, ügynöke, Ioan Becali ugyanis Olaszországban tárgyal egy esetleges átigazolásról. Több olasz szakportál szerint az AS Roma lehet új csapata, amely védőt keres Marqhuinos távozása után – a brazil bekk 31,4 millió euróért igazolt a Paris Saint-Germainhez.

A Győri ETO kétgólos hátránnyal utazott el Izraelbe, a Maccabi Tel-Aviv elleni visszavágóra. A hazaiaknál sérülés miatt kérdéses az első számú csatár, a svéd Rade Prica játéka. Paulo Sousa, a Maccabi portugál edzője szerint csapatának az idegenbeli siker ellenére sem szabad lebecsülnie az ETO-t: „Ha már most a Baselre és a következő körre koncentrálunk, akkor baj lesz. Jól ismerem a győri csapatot, képes meglepetést szerezni.\"

Bajnokok Ligája, második selejtezőkör, visszavágók: Vardar Szkopje–Steaua (Pro TV, 21.45), Maccabi Tel-Aviv–Győri ETO (m1, 21.30).


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés