Hirdetés

Tapad a Juventus

Folytatódott az olasz labdarúgó-bajnokság két élcsapatának nyerő sorozata: a listavezető Internazionale, illetve az őt üldöző Juventus is idegenben nyert a Serie A 17. fordulójában. A milánóiak úgy diadalmaskodtak 2-1-re a Siena otthonában, hogy a mérkőzés után José Mourinho vezetőedző is elismerte, nem érdemelték meg a sikert.

Páva Adorján

2008. december 22., 10:512008. december 22., 10:51

„Nem azért mondom ezt, mert a győztes gólunk les volt, de a játékunk alapján nem kellett volna nyernünk” – mondta a portugál szakember, akinek tanítványai ezzel sorozatban nyolcadszor győztek. Legfőbb üldözőjük, a Juventus ötnél tart – legutóbbi botlásuk éppen az Inter elleni vereség volt. A Zebrák vasárnap az Atalanta otthonában diadalmaskodtak, így továbbra is hat pont a hátrányuk az éllovassal szemben. Az AS Roma viszont nem bírt a Cataniával, amely 3-0 után végül 3-2-re nyert.

Spanyolországban sikerrel zárta első hazai bajnoki mérkőzését Juande Ramos, a Real Madrid nemrég kinevezett vezetőedzője: a királyi gárda 1-0-ra legyőzte az FC Valenciát. Az egyetlen találatot Higuain jegyezte, aki már a 3. percben eredményes volt. A találkozó első félidejében mindkét oldalon több nagy helyzet is akadt, a második félidő pedig nagy iramot és egy kiállítást hozott (a vendég Marchenát küldték le a 66. percben), az eredmény viszont már nem változott. Győzött a másik madridi élcsapat is: az Atlético 3-2-re nyert az Espanyol vendégeként. Franciaországban az Olympique Lyon 1-0-ra nyert a Caen vendégeként, így a táblázat élén zárja az őszi idényt. n Hírösszefoglaló

Premier League, 18. forduló: West Bromwich Albion–Manchester City 2-1, Newcastle United–Tottenham Hotspur 2-1, Blackburn Rovers–Stoke City 3-0, Bolton Wanderers–Portsmouth 2-1, Fulham–Middlesbrough 3-0, Hull City–Sunderland 1-4, West Ham United–Aston Villa 0-1. Az Arsenal–Liverpool mérkőzés lapzárta után ért véget, a Manchester United–Wigan Athletic találkozót elhalasztották, az Everton–Chelsea összecsapást ma rendezik. Az élcsoport: 1. Liverpool 38 pont/17 mérkőzés, 2. Chelsea 37/17, 3. Manchester United 32/16, 4. Aston Villa 31/17, 5. Arsenal 30/17.

Serie A, 17. forduló: Atalanta–Juventus 1-3, Cagliari–Reggina 1-1, Catania–AS Roma 3-2, Chievo–Genoa 0-1, Lecce–Bologna 0-0, Sampdoria– Fiorentina 0-1, Torino–Napoli 1-0 Siena–Internazionale 1-2, Lazio–Palermo 1-0. Az AC Milan–Udinese mérkőzés lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. Inter 42, 2. Juventus 36 , 3. Fiorentina 32, 4. Napoli 30 (25-16), 5. Milan 30/16 (23-17).

Primera División, 16. forduló: Real Madrid–Valencia 1-0, Espanyol–Atlético Madrid 2-3. A többi mérkőzés lapzárta után ért véget.

Ligue 1, 19. forduló: Grenoble–Le Mans 2-1, Lille–Le Havre 3-1, Lorient– Rennes 1-2, Nantes–Sochaux 1-1, Saint-Étienne–Auxerre 2-0, Toulouse– Nice 2-2, Caen–Olympique Lyon 0-1. A többi mérkőzés lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. Lyon 38, 2. Rennes 34, 3. Olympique Marseille 32/18 (33-21), 4. Girondins Bordeaux 32/18 (27-16), 5. Lille 32 (28-19), 6. Paris Saint-Germain 32/18 (22-15).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés