
Tánczos Barna: Romániában is 70 év fölé emelkedhet a várható élettartam, de ehhez „pénzre, munkára és elkötelezettségre” van szükség
Fotó: Facebook/Tánczos Barna
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes azt szeretné, hogy Romániában a jelenlegi 70 év fölé emelkedjen a várható élettartam, de ehhez szerinte a romániaiaknak többet kellene sportolniuk.
2025. október 19., 12:162025. október 19., 12:16
Tánczos Barna, RMDSZ politikusa a nagyszebeni Astra dokumentumfilm-fesztivál keretében tartott panelbeszélgetésen nyilatkozott erről szombat este. Tánczos elmondta, hogy
„Olyan ország vagyunk, ahol a polgárok 62 százaléka még soha nem sportolt” – jelentette ki az Agerpres szerint, emlékeztetve arra, hogy az európai statisztikák szerint a finnek 92 százaléka végez rendszeres testmozgást. Úgy vélekedett, hogy a várható élettartam Finnországhoz hasonlóan Romániában is 70 év fölé emelkedhet, de ehhez „pénzre, munkára és elkötelezettségre” van szükség.
A kormányfőhelyettes szerint ezt két lépésben lehetne megvalósítani. Elsőként piaci keresletet kell teremteni a sport iránt, majd ki kell építeni a sportoláshoz szükséges infrastruktúrát. „Időbe fog telni, amíg felismerjük, hogy milyen fontos a sport” – jegyezte meg.
„Valamennyi régiónak ki kell választania azt a sportágat, amelyre összpontosít, és törekednie kell arra, hogy kiváló feltételeket biztosítson. Nem lehet az összes megyében futballhoz, cselgáncshoz, hokihoz és úszáshoz is feltételeket teremteni” – magyarázta Tánczos Barna.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!