2011. június 10., 06:562011. június 10., 06:56
A 27 éves magyar átlövő 2008-ban igazolt a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimhoz, amellyel az elmúlt szezon végén szakított. A bajnoki ezüstérmes kolozsváriak ezután keresték meg a kézilabdázót. „Úgy döntött, hogy inkább a Debrecent választja, pedig bevallotta, a mi ajánlatunk anyagilag jobb volt. Azt mondta, otthon játszhat, ha visszatér Debrecenbe, és így is döntött” – mondta Cosmin Sălăjan, az U Jolidon sportigazgatója, bár a DVSC még nem erősítette meg, hogy Szűcs Gabriella valóban visszatér hozzájuk. A balátlövő az Oltchim előtt csak Debrecenben játszott. Szülei még 1989 előtt emigráltak Nagyváradról a határon túlra: az 1984-ben született játékos 4 éves korában került Magyarországra. Szűcs Gabriella édesanyja egyébként maga is kézilabdázott Nagyváradon, míg édesapja futballozott, és a Debreceni VSC színeiben is pályára lépett. Gabriella 11 évesen kezdett el kézilabdázni, és a magyar korosztályos válogatottak után, 2004-ben a felnőttek között is bemutatkozott.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!