
Egy civil szponzor támogatásával végül elutazik a Feröer-szigetekre a tevékenységét egy hete felfüggesztő Ploiești-i CSM női kézilabdacsapata, hogy szombaton este pályára lépjen az EHF-kupa első körében a HC Neistin ellen – jelentették be csütörtökön a prahovai klub hivatalos honlapján.
2016. szeptember 08., 17:402016. szeptember 08., 17:40
A sok távozó után az edzői stáb rendelkezésére mindössze nyolc játékos áll majd ezen a nemzetközi megmérettetésen, de az igazgató, Cezar Stoichiciu bevallása szerint azokat is megérti, akik elmaradt bérük miatt már elhagyták a pénzhiány következtében még bizonytalanságban tengődő együttest.
Ramona Farcău, Nioleta Tudor, Aneta Pârvuț, Oana Apetrei és Mihai Tivadar voltak azok, akik távoztak, miután a helyi polgármeseri hivatal gazdasági igazgatója, Nicoleta Crăciunoiu jogi aggályokra hivatkozva – az egyesület szerint igazságtalanul – befagyasztotta a teljes önkormányzati támogatást a klub számára, és bár a városvezető Adrian Dobre bevallása szerint megoldaná a helyzetet, a működéshez szükséges finanszírozás még mindig kérdéses. Stoichiciu közleményében hangsúlyozta, az EHF-kupától való visszalépésük negatív következményekkel járt volna a teljes romániai kézilabdázásra, hiszen ők a hazai sportági szövetség támogatásával kértek és kaptak engedélyt a részvételhez.
Hazai, élvonalbeli szereplésük még nem biztosított, holott a pontvadászat a hölgyek számára most hétvégén rajtol. A Zilah elleni, vasárnapra tervezett mérkőzésüket értelemszerűen elhalasztották, és a Déva–Brassó összecsapást is csak később rendezik, hiszen a Cenk alattiak is most kezdenek az EHF-kupában – a bosnyák Grudét fogadják pénteken és szombaton is. A többi együttes viszont már pályára lép, Râmnicu Vâlcea–Kolozsvári U (péntek, 18 óra, DigiSport, DolceSport), Bukaresti CSM–Galaci Danubius (szombat 15, DigiSport, Dolcesport), Beszterce–Brăila, Slobozia–Roman (szombat, 16 óra, TVR1) és Disznód–Craiova (vasárnap, 11 óra, TVR1) párosítás szerint.
A férfiélvonalban, mint ismeretes, már a második fordulónál tartanak: a szerdai játéknapon a Călărași 25-24-re nyert Temesváron, a Szatmárnémeti kikapott otthon 30-26-ra a Focșani-tól, a Resicabánya 26-24-re verte a vendég Suceavát, míg az újonc Dél-Dobrudzsa 33-22 arányú sikerrel vitte el a pontokat Fogarasról.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!