Hirdetés

Szócsatához vezetett a román olimpiai zászlóvivő kiléte

Kilencvenhat sportoló és hét tartalék versenyző alkotja Románia küldöttségét az augusztus 5-én kezdődő riói nyári olimpián – közölte szombaton Románia Olimpiai és Sportbizottsága (COSR). 

2016. július 10., 16:182016. július 10., 16:18

 

A küldöttségben tizennyolc atléta, egy ökölvívó, tizenkilenc evezős, egy kerékpáros, négy tornász, egy ritmikus sportgimnasztikázó, négy súlyemelő, a női kézilabda-válogatott, öt úszó, négy cselgáncsozó, hat kajak-kenus, öt birkózó, hat vívó, öt asztaliteniszező, öt teniszező és egy sportlövő kapott helyet.

Bár a kvótaszerzők kiléte már korábban ismertté vált, az mindenképp érdekességet jelent, hogy miközben a gyalogló Claudia Ștef helyet kapott az utazók névsorában, addig a két kenus, Leonid Carp és Andrei Strat mégsem szerepel a listán, holott múlt héten – miután az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAF) feloldotta ideiglenes eltiltásukat – a COSR is zöld jelzést adott a korábban meldoniummal lebukott versenyzők szereplésének.

A lista azonban még változhat, az viszont már biztos, hogy Cătălina Ponor tornász lesz Románia zászlóvivője. Athén olimpiai bajnokát, mint ismeretes, a COSR választotta ki úgy, hogy mellette még egy másik tornászt, Marian Drăgulescut, a teniszező Simona Halepet, a kézilabdázó Cristina Neagut és a sportlövő Alin Moldoveanut is jelölték a dicső feladat elvégzésére. A többek szerint váratlan döntés pedig azóta már méretes nyilatkozatháborúvá dagadt, mert Halep többekhez hasonlóan úgy gondolta, hogy közte és Neagu között dől majd el a „verseny\".

„Én is úgy gondoltam, hogy Neagu vagy én leszek. Azt hiszem, Neagu megérdemelte volna, de a döntést már meghozták. Gratulálok Ponornak, mert nagy megtiszteltetés zászlóvivőnek lenni Rióban\" – volt a női világranglista ötödik helyén álló teniszező válasza a sajtónak, amelyet aztán Drăgulescu személyes sértésként értékelt. Facebook-oldalán először még úgy fogalmazott, hogy „a megtiszteltetés azé, aki érmeket szerez Romániának, nem pedig azé, aki a legtöbb pénz szerezte és nem nyert semmit.” Azt üzente Halepnek, hogy vegyen részt a riói olimpián, hogy megtapasztalja, milyen nehéz érmet szerezni ott. „Akkor bizonyára értékelni fogja azokat a sportolókat, akik olimpiai, Európa- és világbajnoki érmeket szereztek. Halepnek és Neagunak még sokat kell bizonyítaniuk, hogy ilyen elvárásuk legyen\" – fogalmazott először a tornász.

Nem sokkal később „finomította\" reakcióját, de összességében nem változott az üzenete Halep számára. Drăgulescu csak szombatra „enyhült meg\", és bár a konstancai teniszező nyilatkozatát továbbra is arrogánsnak tartja, azért azt hozzátette, hogy elismeri annak sportteljesítményeit. Szerinte szó sincs „botrányról\", egyszerűen csak hangot adott érzéseinek.

„Azt hiszem, hogy csalódott voltam, amiért Halep bizonytalan a riói indulásban. Én tudom, hogy már nyolc éve várok erre az olimpiára, és nagyon örülök, amiért kvalifikáltam. Alig várom, hogy részt vehessek egy ilyen jelentős versenyen. Remélem, hogy ez Simonát is arra ösztökéli majd, hogy elutazzon\" – fogalmazott a tornász.

Elutasított oroszok
Mindössze egyetlen orosz atléta, az egyesült államokbeli Floridában edző Darija Klisina vehet majd részt a riói nyári olimpián, miután a sportág világszövetsége (IAAF) elutasította az erre vonatkozó többi 67 kérvényt. Oroszországot, mint ismeretes, doppingbotrányai miatt függesztette fel korábban a testület, ezért versenyzőik csak külön engedéllyel, független versenyzőként vehetnek részt a nemzetközi viadalon.

Halep ugyanis – aki Wimbledon után most a bukaresti nyílt tenisztornán adogat – még mindig nem döntötte el, hogy a Zika-vírustól való félelme ellenére elutazik-e a nyári ötkarikás játékokra.

Azt azonban hétvégén jelezte: a zászlóvivés kapcsán nem volt semmi probléma, Ponor egy bajnok és megérdemli. Drăgulescu heves véleményére pedig azzal reagált, hogy nem ismer olyan törvényt, amely előírná, hogy a küldöttségből csak éremszerzők vihetik a lobogót a megnyitón.

A világbajnoki bronzérmes, korábbi BL-győztes és a tavalyi év legjobb női kézilabdázójává választott Neagu már rögtön Ponor kinevezése után leszögezte, hogy bár ő is szívesen lett volna zászlóvivő, elsősorban versenyezni megy Rióba, és nem szeretne felesleges vitákat ebben a témában.

Thomas Ryde szövetségi kapitány egyébként hétvégén szűkített keretet, amelyben a montenegrói Buducsnoszt légiósa mellett a vártaknak megfelelően Ungureanu, Munteanu, Ardean, Tănăsie, Perianu, Szűcs, Manea, Chintoan, Brădeanu, Buceschi, Geiger, Vizitiu és Chiper kapott helyet. Elutazhat még Rióba Denisa Dedu is, de a kapus csak tartalékos lesz, ezért nem fog a csapattal együtt az olimpiai faluban lakni. Szintén tartalék játékosként marad a válogatottal edzeni Mădălina Zamfirescu, ám ő nem utazik el Brazíliába. Románia augusztus hatodikán az Afrika-bajnok Angola ellen kezd, utána pedig Montenegró, Spanyolország, a házigazda, illetve a címvédő Norvégia is ellenfelük lesz a csoportkörben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés