Hirdetés

Szobrot kapott a NAC

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Leleplezték a száz évvel ezelőtt alakult nagyváradi futballcsapat emlékére állított szobrot tegnap a váradi Bunyitay-ligetben. A Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) máig az egyetlen európai együttes, amely két ország bajnokságát is megnyerte – emlékeztetett a zuhogó esőben megrendezett szoboravatón Botházy Nándor, az RMDSZ megyei szervezetének sportért felelős alelnöke.

Nagy Orsolya

2010. november 10., 09:302010. november 10., 09:30

Biró Rozália alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, miért fontos a romániai magyar közösség számára, hogy emléktáblákat és szobrokat avasson, még akkor is, ha sokak szerint ez fölösleges. „Meg kell ugyanis mutatnunk, hogy vagyunk és a jövőben is itt leszünk, bár sokfelől érnek minket támadások” – jelentette ki az elöljáró. Biró Rozália azt is felidézte, hogy mintegy két évvel ezelőtt az RMDSZ 3500 aláírás összegyűjtésével érte el azt, hogy a város futballstadionját a NAC egykori sztárjáról, Bodola Gyuláról nevezzék el.

A csapat történetét Grim András ügyvezető alelnök idézte fel. A Nagyváradi AC 1910-ben alakult, és első bajnoki meccsét épp abban a ligetben játszotta, ahol a Deák Árpád által készített szobrot most felállították. Az 1943/44-es idényben lett a magyar bajnokság győztese, majd az 1948/49-es szezonban román bajnok is lett. 1963-ban szűnt meg, amikor már – sokadik nevén – Crişanának hívták. A szobor leleplezése előtt Szabó Ödön, a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke állította párhuzamba az akkori váradi játékosok helytállását és a magyarság mai, békeidőbeli feladatait, majd Meleg Vilmos színművész szavalata után lerántották a leplet az emlékműről.

Mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ-nek pénzbírságot kellett fizetnie azért, mert bizonyos engedélyek hiányában állították fel a szobor talapzatát. Hétfőn azonban a városi tanács  már egyhangúlag fogadta el a szoborállítás tervét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés