
Ambíció. Szoboszlai szeretne pályára lépni a budapesti BL-döntőben
Fotó: Liverpool FC/Facebook
A csapattársakkal meglévő remek összhangot emelte ki Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool kedden az ő átadásából született góllal 1-0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában a negyedik forduló keddi játéknapján.
2025. november 05., 12:422025. november 05., 12:42
Szoboszlai, aki egyben a magyar válogatott csapatkapitánya a 61. percben szabadrúgásból tökéletesen ívelte Alexis Mac Allister fejére a labdát, az argentin középpályás pedig megszerezte a három pontot érő gólt.
Florian Wirtz ezúttal például rengeteget futott, labdákat szerzett, védekezett, és majdnem adott nekem egy gólpasszt is, sajnálom, hogy kimaradt” – jelentette ki a CBS csatornán Szoboszlai, kiemelve, hogy csapata végre nem kapott gólt.
Beszélt a budapesti BL-döntőről is, hangsúlyozva, hogy egy álma válna valóra, ha pályára léphetne a májusi fináléban, de addig még hosszú lesz az út.
A szintén a Liverpoolban légióskodó Kerkez Milos a 88. percben lépett pályára.
„Az öltözőben emlékeztettem mindenkit, hogy a spanyol bajnokságban huszonhat gólnál tartanak, s ebből Kylian Mbappé és Vinícius huszonnégyben működött közre” – árulta el a holland mester.
„Ellenük szerintem nem lehet tökéletesen védekezni, de törekedni azért lehet rá. Emellett ellenfelünk korábban csak egyszer kaptott ki az idényben, vezeti a La Ligát, ráadásul nekünk sok idegenbeli mérkőzésünk volt mostanában, és nem jöttek az eredmények, de most végre idehaza játszhattunk a Real Madrid ellen, ez pedig a játékosokból és a szurkolókból is kihozta a legjobbat” – tette hozzá.
Spanyol kollégája,

A Liverpool Szoboszlai Dominik átadása után született góllal 1–0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójának keddi játéknapján.
A hatszoros Bajnokok Ligája-győztes Bayern München a második félidőben emberhátrányban küzdve is 2-1-re nyert a címvédő Paris Saint-Germain vendégeként, így az előzőleg százszázalékos csapatok összecsapása után a bajorok örülhettek.
„Ez a munka és az érzelmek estéje volt” – összegzett a müncheni kispadon ülő Vincent Kompany.
„De ezzel nem nyertük meg a BL-t, még csak november van, mennünk kell tovább” – fejtette ki a tréner, hozzátéve, hogy mielőbbi felépülést kíván a párizsi Achraf Hakiminek, akinek szabálytalan szereléséért a játékvezető piros lapot adott Luis Diaznak. A marokkói légiós mankókkal hagyta el a stadiont, és az első diagnózis szerint hosszabb kihagyás vár rá.
„Az első félidőben tizenegy a tizenegy ellen ők voltak jobbak, semmi kétség. Arra viszont, amit emberelőnyben csináltunk, nincs magyarázat, odaajándékoztuk a győzelmet. Ennél többet vártam” – kesergett a tréner.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!