
Brazil-magyar párbaj. Vinícius Júnior (balra) próbálja megszerezni a labdát Szoboszlai Dominiktól, kevés sikerrel
Fotó: Liverpool FC/Facebook
A Liverpool Szoboszlai Dominik átadása után született góllal 1–0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójának keddi játéknapján.
2025. november 05., 00:482025. november 05., 00:48
2025. november 05., 01:522025. november 05., 01:52
A magyar válogatott csapatkapitánya a kezdőcsapatban szerepelt, és több alkalommal veszélyeztette a királyi gárda kapuját, ám Courtois-nak mindannyiszor sikerült bravúrral védenie. Szoboszlai Dominik aztán a 61. percben egy szabadrúgás során tökéletesen ívelte Alexis Mac Allister fejére a labdát,
A meccskeret másik liverpooli magyarja, Kerkez Milos a 88. percben lépett pályára.
A mérkőzésen egyébként a nagykárolyi Kovács István fújta a sípot, és több alkalommal hozott fontos döntéseket. A partiumi játékvezető például az első félidőben a Real védőjének, Tchouaméninek a kezezésénél nem ítélt büntetőt, ugyanakkor a mérkőzés legvégén attól sem riadt vissza, hogy sárga lapot osszon ki a spanyol gárda vezetőedzőjének, Xabi Alonsónak.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 4. forduló:
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) 1-0 (0-0)
gól: Mac Allister (61.)
Atlético Madrid (spanyol) – Union Saint-Gilloise (belga) 3-1 (1-0)
gól: J. Alvárez (39.), Gallagher (73.), M. Llorente (96.), illetve Sykes (80.)
Bodö/Glimt (norvég)–AS Monaco (francia) 0-1 (0-1)
gól: Balogun (43.)
piros lap: Gundersen (81., Bodö/Glimt)
Juventus (olasz)–Sporting Lisboa (portugál) 1-1 (1-1)
gól: Vlahovic (34.), illetve Araújo (12.)
Olympiakosz (görög)–PSV Eindhoven (holland) 1-1 (1-0)
gól: Martins (17.), illetve Pepi (93.)
Paris Saint-Germain (francia) – Bayern München (német) 1-2 (0-2)
gól: Neves (74.), illetve Diaz (4., 32.)
piros lap: Diaz (45+7.)
Tottenham Hotspur (angol)–FC Köbenhavn (dán) 4-0 (1-0)
gól: Johnson (19.), Odobert (51.), Van de Ven (64.), Palhinha (67.)
piros lap: Johnson (57.)
Slavia Praha (cseh)–Arsenal (angol) 0-3 (0-1)
gól: Saka (32. – 11-esből), Merino (46., 68.)
SSC Napoli (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) 0-0

A magyar válogatott csapatkapitánya góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!