
2012. szeptember 17., 07:592012. szeptember 17., 07:59
Az SZKC következő ellenfele a török bajnok Besiktas lesz, amely korábban kettős vereséggel bukta el a fehérorosz Dinamo Minszk elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt, és átkerült a KEK-et „elnyelő”, második legrangosabb európai kupasorozatba.
A szombati udvarhelyi összecsapás első félidejében még nagyon akadozott a visszavágót kétgólos előnyből (30-28) váró SZKC játéka a ciprusiak ellen, de Vlad Caba legénysége a nagy napot kifogó Orbán Szilárd vezérletével végül nagy különbségű győzelmet aratott a városi sportcsarnokban. A találkozó első gólját a vendégek szerezték, amire az SZKC gyorsan válaszolt, a 10. percben már 5-1-re vezetett. A ciprusiak tíz perc elteltével tudtak megint betalálni, míg a házigazda megint növelte előnyét, a 17. percben már 8-3 állt az eredményjelzőn, de jól látszott, hogy a hazaiak támadószekciója nem tudja hozni az elvárt teljesítményt. Az utolsó tíz perc hazai szempontból nagyon rosszra sikerült, hiszen csak két gólt szereztek, míg a ciprusiak egyenlítettek, így a szünetben 10–10 volt az állás.
Térfélcsere után teljesen más arcát mutatta az SZKC, amely zsinórban hat gólt szerzett, miközben az ellenfél a 38. percben először tudott betalálni. A kapuban Ionuţ Ciobanut váltó Orbán Szilárd bravúrt bravúrra halmozott, lecseréléséig, azaz az 58. percig csupán négy gólt kapott. A 46. percben már tíz volt a két csapat között (22-12), a végeredmény pedig 31-15 lett a hazaiak javára.
„Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen tíz percig nem kaptunk gólt. Azonban a fiúk ezután túlságosan ellazultak, ami teljesen megfordította a mérkőzés menetét. Nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél 3–3-as védekezésével, így 20 perc gyenge játék következett – értékelt Vlad Caba, az SZKC edzője. – A második játékrészben helyrejött a játékunk, újra csapatként játszottunk. Orbán Szilárd fantasztikus napot fogott ki, sokszor kihúzta a nehéz helyzetekből a csapatot, míg Kuzmanoszki jól irányította a támadásokat. Sokat nem tudunk ünnepelni, hiszen szerdán már bajnokságban Kolozsváron játszunk.” A Besiktas elleni párharc első felvonását október 13/14-én, míg a visszavágót egy hétre rá, október 20/21-én rendezik.
Zátyi Tibor
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.