
Fotó: Rompres
2008. június 12., 00:002008. június 12., 00:00
Tadici hozzátette, szép emlékekkel távozik, hiszen edzői karrierjének legeredményesebb periódusát töltötte Râmnicu Vâlceán. A tréner 2006 nyarán vette át a csapatot, és azóta 6 trófeát hódított el – két román bajnoki címmel, egy-egy Román Kupa-, Román Szuperkupa-, KEK- és Európai Szuperkupa-győzelemmel büszkélkedhet. „Az egyetlen bánatom, hogy idén nem jutottunk a Bajnokok Ligája elődöntőjébe” – mondta Tadici. A női válogatottat is irányító szakember hozzátette, jelenleg öt más ajánlata van, köztük férficsapatoktól is.
Hírösszefoglaló
Két magyar Râmnicu Vâlceán
Szűcs Gabriella után Borbás Rita, a Dunaferr női kézilabdacsapatának magyar válogatott beállója is a román bajnokhoz, a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim együtteséhez igazolt. A címeres mezt 58-szor magára öltő 27 éves játékosnak lejárt a szerződése a dunaújvárosi együttesnél, így szabadon igazolhatóként követi a nemrég Debrecenből Vâlceára igazolt válogatottbeli társát, Szűcs Gabriellát. „Ennek semmilyen előszele nem volt, egészen addig, hogy megtudtuk, a román bajnok beállója, Stanca, Brassóba igazolt. Így került képbe az Oltchimnél Borbás Rita” – nyilatkozta Sáriné Kocsis Erzsébet, a Dunaferr ügyvezető igazgatója, aki sajnálatát fejezte ki Borbás Rita távozása miatt. „Mi egyszerűen nem tudunk anyagilag versenyezni az Oltchimmel” – tette hozzá Imre Vilmos vezetőedző. Borbás és Szűcs mellett egy lengyel válogatott is Râmnicu Vâlceára költözik: Karolina Kudlacz szintén megegyezett az Oltchim vezetőségével.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.