Hirdetés

Szerződést bontott László Csabával az MTK

Alig egy héttel a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonnyitója előtt az MTK felbontotta László Csaba vezetőedző szerződését, és az eddigi pályaedzőt, Teodoru Vasziliszt bízta meg a csapat irányításával. 

2016. február 04., 17:412016. február 04., 17:41

2016. február 04., 19:452016. február 04., 19:45

A klub közleménye szerint közös megegyezéssel váltak külön az útjaik, de a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozó, székelyudvarhelyi születésű szakember meglepődött a vezetőség döntésén. Ennél bővebben viszont nem kívánta kommentálni a történteket, mint ahogyan a budapesti együttes sem indokolta meg az edzőváltást.

A korábbi játékosmegfigyelő tavaly nyáron még hat évre szóló megállapodást írt alá a fővárosi kék-fehérekkel. Irányítása alatt a csapat 24 tétmérkőzésén kilenc győzelmet, hét döntetlent és nyolc vereséget jegyzett. Az élvonalbeli bajnokságban 19 forduló után 29 ponttal az összetett ötödik helyén telelt. Együttesét a montenegrói Buducsnoszttól érkezett Darko Nikaccsal erősítette meg a még általa levezényelt alapozás alkalmával, és korábbi nyilatkozatai szerint hosszú távra tervezett.

„Fontos, hogy ha elmegy tőlünk valaki, ne akkor kezdjünk kapkodni, hanem legyen meg helyette az, aki kell nekünk. A tervszerűség a legfontosabb. Elsősorban fiatal magyar játékosokban gondolkodom, ezért alulról is építkezünk. Ők építik majd a jövőnket\" – idézte László Csabát alig pár nappal ezelőtt a klub honlapja, amely most sok sikert kívánt neki az elkövetkezendő időszakra. Lapunk is megpróbálta megszólaltatni a korábban Skóciában, Litvániában és Ugandában is sikereket elérő szakembert, de nem sikerült telefonon elérnünk. 

László Csaba leváltása a téli időszak harmadik edzőcseréje a magyar élvonalban. Korában a DVTK-nál Egervári Sándor váltotta Bekő Balázst, míg a Vasas a német Nichael Oenninget nevezte ki Simon Antal helyére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés