
Szertefoszlottak a Kolozsvári CFR felsőházi rájátszásba jutásról szőtt álmai, amikor kedden késő este kézhez kapták a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, amelyben elutasították fellebbezését, és helyben hagyták a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) licencadó testületének szankcióját.
2016. február 03., 13:162016. február 03., 13:16
2016. február 03., 13:422016. február 03., 13:42
A fellegvári együttes, mint ismert, nem teljesítette az élvonalbeli indulás pénzügyi feltételeit, ezért – a Ploiești-i Petrolulhoz hasonlóan – hat pont levonásával kezdte az idényt. A büntetést azonban akkor hozta meg az illetékes bizottság, amikor már a klub csődvédelem alatt állt, így abban bíztak, ahogyan a CAS tavaly is helyt adott óvásuknak, úgy ismét a javukra dönt, és marad esélyük arra, hogy az alapszakaszból még hátralévő három forduló során ledolgozzák hátrányukat a még felsőházi rájátszásba jutást érő hatodik helyen álló Marosvásárhelyi ASA-val szemben.
Utóbbi együttes 35 pontnál tart, a CFR viszont csak 24 ponttal tizedik – ráadásul a pénzügyi fair play betartásának elmulasztása miatt akár további pontokat is levonhatnak tőle a CAS-határozatot követően –, ezért a korábban levont hat pont nélkül matematikailag behozhatatlan a lemaradása. Iuliu Mureșan, a CFR elnöke a hivatalos honlapon igazságtalannak nevezte a nemzetközi testület mostani ítéletét, mert szerinte ezáltal sérül a sportban szerzett érdemek elve, a játékosaik által a pályán elért eredmények másodrendűvé válnak.
A CAS – többször elhalasztott – döntését amúgy először a Román Labdarúgó-szövetség hivatalos holnapja hozta nyilvánosságra, majd nem sokkal később a klub hivatalos Facebook-oldalán is megjelent Mureșan reagálásával együtt. A szurkolók értelemszerűen csalódottan fogadták a hírt, egyikük viszont úgy gondolja, hogy a CFR illetékesei ezt – optimista nyilatkozataikkal ellentétben – már eddig is sejtették, és emiatt nem költöttek csapatépítésre a téli alapozás alkalmával.
Tény ugyanis, hogy a kolozsváriak azon kevés élvonalbeli együttesek közé tartoznak, akik miután aktuális keretükkel sokáig harcban voltak az élmezőnnyel, az átigazolási időszakban eddig mindössze egy új futballistát szerződtettek le, szemben azokkal, akiknek az alsóházi rájátszásban való helytállásnál magasabb céljaik vannak. A Petrolul ugyan korábban visszavonta fellebbezését a CAS-nál, de sereghajtóként, a Liga 1-ből való kiesés elkerülésének érdekében kénytelen volt erősíteni, mint ahogyan a Voluntari is bennmaradásért küzd majd a tavaszi idényben.
Az alapszakasz 23. fordulója után Giurgiui Astra (46 pont), Viitorul (43) Dinamo (41), Steaua (40), Târgu Jiu-i Pandurii (40), ASA (35) sorrendben telel az élmezőny, mögöttük még a Iași (32), a Craiova (27) és a Botoșani (26) áll a CFR előtt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!