Hirdetés

Szerencsés sorsoláson van túl az ASA és a CFR

A Marosvásárhelyi ASA és a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata mellé szegődött a szerencse csütörtökön, hiszen a lehetséges ellenfelek közül a papírforma szerinti leggyengébbekkel sorsolták össze a Román Kupa negyeddöntőjében. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 05., 16:292015. november 05., 16:29

2015. november 05., 16:312015. november 05., 16:31

A kiemeltként az A kalapból kihúzott fellegváriak épp annak a iași-i együttesnek lesznek a vendégei, amelyiktől bár a Liga 1 ötödik fordulójában 2-1-re kikaptak, de később kiütötték a Ligakupából. Az ASA az élvonalban idén újonc Temesvári Poli otthonában lép majd pályára.

A Steaua–Dinamo derbi most sem jött össze, hiszen a címvédő a Viitorul vendége lesz, míg a bukaresti „Kutyák” az élvonal listavezetőjét, a Giurgiui Astrát látják majd vendégül a december közepén rendezendő negyeddöntőben. A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el – addig azonban még javában zajlik a Liga 1-es bajnokság alapszakasza, ahol hétvégén épp az összetett első két helyezettje találkozik egymással. 

A Liga 1 17. fordulójának párosítása, péntek: Iași–Târgu Jiu (18.00), Viitorul–Giurgiu (20.30); szombat: Voluntari–Kolozsvári CFR (18.00), Temesvári Poli–Dinamo (20.30); vasárnap: Craiova–Marosvásárhelyi ASA (14.00), Steaua–Botoșani (20.30); hétfő: Ploiești-i Petrolul–Chiajna (20.30).

Románia rontott, Magyarország stagnál
Egy helyet rontva, tizennegyedikként jegyzik Románia labdarúgó-válogatottját a csütörtökön közzétett legfrissebb világranglistán. Magyarország változatlanul a 33. helyen áll, miközben Európa-bajnoki pótselejtezős ellenfele, Norvégia a 34. helyről a 46-ikra esett vissza. A rangsort immár a két helyet javító Belgium vezeti Németország, Argentína és Portugália előtt. Chile a 9. helyről az ötödikre ugrott, miközben mögötte Spanyolország, Kolumbia, Brazília, Anglia és Ausztria a legjobb tíz sorrendje.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés