Hirdetés

Szeredában kezdődik a döntő

Egyetlen perc alatt eldőlt a pályaelőny kérdése

2006. február 06., 00:002006. február 06., 00:00

Jégkorong
A középszakasz első helye és a döntőbeli pályaelőny volt a tét a hétvégi két bukaresti rangadón: a Steauának két győzelemre, a Sportklubnak viszont csak egyetlen pontra volt szüksége ahhoz, hogy hazai pályán kezdje (és hét mérkőzés esetén zárja) a finálét. A kérdés gyakorlatilag az első meccs második harmadában dőlt el, amikor a csíkszeredai együttes egyetlen perc alatt háromszor is bevette Catrinoi kapuját. Pedig a Steaua kétgólos előnyt szerzett az első 25 percben, utána viszont szinte minden összejött a vendégeknek: a Sportklub kontrából, pozíciós támadásból, emberelőnyös és -hátrányos helyzetből egyaránt eredményes volt. A harmadik harmadban pedig sikeresen megőrizte előnyét Csíkszereda, bár Sebastian Dinu galaci játékvezető szinte percenként a büntetőpadra küldött egy-egy Sportklub-hokist.
A szombati mérkőzésnek így már tétje sem volt, ezért Slavomir Chlebec, a kék-fehérek edzője Peter Filip és Hozó Levente nélkül küldte jégre a csapatot. Ennek ellenére a Sportklub végig vezetve győzött, így az idei szezonban még veretlen a riválisa otthonában megvívott találkozókon. A két csapat szerdán Csíkszeredában ismét összecsap, ezúttal már a hét győzelemig tartó döntő első találkozóján.
Középszakasz, 6. forduló, első mérkőzés: Steaua–Csíkszeredai Sportklub 2-5 (1-0, 1-5, 0-0). Gól: Legacsov (20.), Zabludovszkij (25.), ill. Elekes (26.), Mincák (31.), Hozó (31., 32.), Szőcs Sz. (37.). Második mérkőzés: Steaua–Sportklub 1-5 (0-2, 1-1, 0-2). Gól: Bondarjev (27.)., ill. Papp (11.), Krechác (17., 48.), Zsók (28.), Elekes (47.). További eredmények: Gyergyószentmiklósi Progym–Galaci Dunãrea 16-4 és 5-2. A középszakasz végeredménye: 1. Sportklub 43 pont, 2. Steaua 37, 3. Progym 12, 4. Galac 4.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
Hirdetés
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
Hirdetés
Hirdetés