2012. december 05., 09:092012. december 05., 09:09
Az erősebbik sorozatban maradás feltétele pedig az, hogy a vasutascsapat több pontot szerezzen az MU otthonában, mint a török Galatasaray a portugáliai Bragában – a két rivális ugyanis jelenleg egyaránt 7-7 pontos, és az egymás elleni eredmények az isztambuli gárdának kedveznek (1-1 és 3-1).
Sir Alex Ferguson, a Manchester menedzsere mindenesetre jelezte, hogy nem kíván beleszólni a román és a török bajnok párharcába, így a két héttel korábbi, 1-0-ra elvesztett isztambuli találkozón kimaradó United-sztárok (Rooney, Van Persie, Rio Ferdinand, Evra, Giggs vagy Scholes), valamint a sérült brazil Anderson a CFR ellen sem lépnek pályára. A húzóemberek közül egyedül a térdsérülése miatt két hónapot kihagyó csapatkapitány, Nemanja Vidics tér vissza, a skót tréner szerint ugyanis fontos, hogy a szerb védőnek legyenek újra „meccsek a lábában”. Ferguson nemcsak a fair-play kedvéért pihenteti klasszisait, a hétvégén ugyanis városi rangadó vár a BL-ben már biztosan csoportgyőztes csapatára a Premier League-ben a címvédő Manchester City ellen.
A CFR viszont a hétvégi bajnoki találkozón pihentette „első sorát” idei utolsó csoportmeccsére. Paulo Sergio edzőnek – a BL-re nem nevezett játékosokat leszámítva – nincs hiányzója, a portugál szakvezető ezért derűlátóan várja a sorozat háromszoros győztese elleni csatát: „Bízunk egy kiugró eredményben, mert képesek is vagyunk rá.” A kolozsvári klub elnöke, Iuliu Mureşan már óvatosabban nyilatkozott, kiemelve, hogy a csapat sorsa nemcsak saját kezében van. „Ha a Galatasaray győz Portugáliában, semmi értéke nincs a mi eredményünknek. Játszottunk már Angliában négy éve a Chelsea ellen a Stamford Bridge-en, tudjuk, mi vár ránk az Old Traffordon. Nem előny számunkra, hogy az ellenfél a tartalékjaival áll ki, hiszen ők is ugyanolyan kiváló futballisták” – vélte a sportvezető.
A többi csoportban a címvédő Chelsea szereplését övezi a legnagyobb figyelem, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a címvédő már a csoportkörben „elvérzik”, hiszen sorsa a riválisoktól függ. Ahhoz, hogy a londoniak továbblépjenek, nem elég hazai pályán legyőzniük a dán Nordsjaelland gárdáját, a Juventusnak is ki kell kapnia a már nyolcaddöntős Sahtar Doneck vendégeként – döntetlen esetén csoportelső az ukrán csapat, és második a Juve.
A Chelsea nemrég kinevezett új vezetőedzője, Rafael Benítez a nem túl valószínű továbbjutás miatt nem is bocsátkozott esélylatolgatásba, sokkal inkább azt emelte ki, csapatának fejlődést kell mutatnia a soron következő találkozón, hogy valamelyest kiengesztelje a szurkolókat. „Fejlődnünk kell, hogy boldoggá tegyük drukkereinket. Tapasztalt játékosaink vannak, akik régóta játszanak ezen a szinten. Az edzéseket látva egyértelmű, hogy fejlődni akarnak” – mondta a spanyol tréner. Ha a Chelsea nem jut tovább, akkor a BL történetében először fordul elő, hogy a címvédő már a csoportkört sem éli túl, illetve a klub történetében is negatív csúcsnak számít majd a korai búcsú, ugyanis a korábbi tíz BL-szereplés alkalmával a Chelsea mindig eljutott a legjobb 16 közé.
A biztos csoportelső Barcelona az életéért küzdő Benficát látja vendégül. A hazaiak elsősorban Lionel Messi ünneplésére készülnek, ugyanis ha az argentin játékos legalább kétszer eredményes lesz, akkor beállítja Gerd Müller 1972-ben elért naptári év szerinti gólrekordját (85). Messi egyébként néhány napig egy gólra állt a német sztár csúcsától, azonban utólag elvették tőle egyik találatát, amelyet szombaton az Athletic Bilbaónak lőtt – öngólnak minősítve azt –, így a Barca sztárja idén 83-nál tart. A Benficának a tavaszi folytatáshoz legalább annyi pontot kell szereznie, mint a hozzájuk hasonlóan hétpontos Celtic Glasgow csapatának a vendég Szpartak Moszkva ellen, mivel pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények nekik kedveznek.
A mai négy csoportból az F jelűben a lényegi kérdések már eldőltek: a Valencia és a Bayern München továbbjutott – már csak a csoportelsőségért harcolnak –, míg a harmadik BATE Boriszov az Európa Ligában folytathatja.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, mai mérkőzések, H csoport: Manchester United–Kolozsvári CFR (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, 21.45), Braga–Galatasaray (Dolce Sport 2, 21.45). A csoport állása: 1. Man. United 12 pont – már továbbjutott, 2. CFR 7 (8-7), 3. Galatasaray 7 (5-5), 4. Braga 3. E csoport: Sahtar Doneck–Juventus (Digi Sport 2, Digi Sport Hu, 21.45), Chelsea–Nordsjaelland. A csoport állása: 1. Sahtar 10, 2. Juventus 9, 3. Chelsea 7, 4. Nordsjaelland 1. F csoport: Lille–Valencia, Bayern München–BATE Boriszov. A csoport állása: 1. Valencia 10 (11-5) – már továbbjutott, 2. Bayern 10 (11-6) – már továbbjutott, 3. BATE 6, 4. Lille 3. G csoport: FC Barcelona–Benfica (Digi Sport 3, 21.45), Celtic–Szpartak Moszkva. A csoport állása: 1. Barcelona 12 – már továbbjutott, 2. Benfica 7 (5-5), 3. Celtic 7 (7-7), 4. Szpartak 3.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.