
Rendkívül nehéz hatosba kapott besorolást a magyar férfi vízilabda-válogatott a július 14. és 27. között sorra kerülő budapesti Európa-bajnokság vasárnapi csoportsorsolásán: Szerbia, Horvátország és Spanyolország is az ellenfelek között van. A női csapat a görög, a holland és brit válogatottal került össze.
2014. március 09., 19:152014. március 09., 19:15
2014. március 09., 20:412014. március 09., 20:41
A kontinenstorna mezőnye 12 férfi és 8 női csapatot vonultat fel. A csoportok tegnapi sorsolásában a magyar vízilabdázás két kiválósága, egyben az Európa-bajnokság nagykövete, Drávucz Rita és Kásás Tamás segédkezett.
Első körben a női válogatottak kaptak ellenfelet – a magyar együttes nem panaszkodhat a szerencsére, hiszen a holland és görög csapat mellett a britekkel került egy négyesbe. Utóbbi legyőzése nem okozhat gondot, így a kieséses szakaszba kerülés szinte kötelező. Merész András, a magyarok szövetségi kapitánya szerint kiegyensúlyozott a mezőny, így szinte mindegy volt, kivel sorsolják össze csapatát: „A kalapokban majdnem ugyanolyan képességű csapatok voltak. Annyiban érdekesen alakult a sorsolás, hogy nem kaptunk két mediterrán együttest, csak egyet.”
A világbajnoki címvédő férfiválogatottra viszont már a csoportkörben nagyon nehéz meccsek várnak, hiszen Szerbia, Horvátország és Spanyolország is a B jelű hatosba kapott besorolást, mellettük a német és francia nemzeti csapat lesz a magyarok ellenfele. „Még a görögöket kaphattuk volna a németek helyett, akkor aztán a lehető legrosszabb sorsolás valósul meg\" – értékelte a csoportbeosztást Benedek Tibor, a férfiválogatott szövetségi kapitánya.
A szakvezető szerint óriási küzdelem várható az első helyért: „Ez nagyon erős csoport, óriási küzdelem lesz a csoportelsőségért, és még az első háromba kerülni se lesz könnyű. Annak örülök, hogy rögtön a spanyolokkal kezdünk, ez meg is határozhatja majd a további sorsunkat. A későbbiekkel egyelőre nem foglalkozunk, az a legfontosabb, hogy az első három hely valamelyikén végezzünk.”
A román válogatott az A jelű hatosba került. Cosmin Radu, a válogatottba visszatért csapatkapitány a „könnyebbnek\" titulált csoporttal kapcsolatban is óvatosságra intett: „Papíron könnyebbnek tűnik a csoportunk, de minden meccs nagyon kiélezett lesz.”
A lebonyolítást tekintve – mindkét nemnél – a csoportok győztesei közvetlenül az elődöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a legjobb négybe kerülésért.
2014-es Európa-bajnokság, Budapest:
Női torna, A csoport: Görögország, Magyarország, Hollandia, Nagy-Britannia. B csoport: Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Franciaország.
Férfi torna, A csoport: Montenegró, Olaszország, Görögország, Románia, Oroszország, Grúzia. B csoport: Szerbia, Magyarország, Németország, Horvátország, Franciaország, Spanyolország.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!