Hirdetés

Szépen hozták össze a mindenkit megnyugtató döntetlent

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

B csoport: Svédország–Anglia 2-2 Csak a németekkel ne, gondolta Sven-Göran Eriksson, Anglia svéd edzője, és a hazája elleni mérkőzésen egyetlen céllal küldte pályára játékosait: legyen bármi, de ki ne kapjanak.

Gazda Árpád

2006. június 22., 00:002006. június 22., 00:00

Amíg a britek az Ecuador elleni nyolcaddöntőt garantáló csoportelsőségre hajtottak, addig a svédek a továbbjutást akarták bebiztosítani. Owen korai sérülése – utólag kiderült, a csatár legalább öt hónapot kényszerül kihagyni súlyos térdszalagsérülése miatt – visszalőtte Crouchot a szinte kezdő angol tizenegybe, amely lépéselőnye tudatában uralta a játékot. Majd a 34. percben a vb egyik leggyönyörűbb jelenetét hozták össze a britek: a skandináv védelem rosszul szabadított fel, a labda Joe Cole-hoz szállt, aki mellel levette, és huszonöt méterről, kapásból Isaksson kapujának bal felső sarkába lőtte a játékszert. Bár a másik oldalon Paraguay is vezetett, a Lagerbäck-csapat nem bízta véletlenre, és az Ibrahimovicot helyettesítő Allbäck szünet után szögletből megnyugtatóan fejelt a hosszú felsőbe – megszerezve a világbajnokságok történetének 2000-ik találatát. A sarokrúgásokat sorozatban gyártó svédeket aztán a következő percekben kétszer is csak a kapufa fosztotta meg a vezetés megszerzésétől. A helyzetekben gazdag meccs hajrája azonban Gerrard meglepetésszerű fejes góljával indult – majd az angol védelem ügyetlenkedése után Larsson közelről belőtt egyenlítésével zárult.
„Hiába lőttünk két szép gólt, ha a svéd pontrúgásoknál nem koncentrált a védelmünk. A csoportot így is megnyertük, és meccs után meg is kértem Lars Lagerbäckot, hogy üssék ki a németeket” – utalt a mérkőzés után a szombati svéd–német nyolcaddöntőre az ugyanaznap Ecuadorral játszó angolok trénere. „Az első félidőben túl sok egy az egy elleni párharcot vesztettünk el, de a második játékrészben nem lepett meg, hogy nyomás alatt tudtuk tartani őket” – nyilatkozott Lagerbäck.

Szakértőnk: Bozsik Péter
Bozsik Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint mindkét csapat őszintén, nyíltan játszott, ami előfeltétele a jó játéknak: „Anglia pontelőnye birtokában nyugodtabban lépett pályára, és néhány jó egyéni teljesítménynek köszönhetően kézben tartotta a meccset. Joe Cole csodálatos gólja leültette a svédeket, de ugyanígy jártak az angolok is a meglepetésszerű egyenlítés után. 2-1-nél eldőlt a csoportelsőség, a svédeket dicséri, hogy ennek ellenére kiegyenlítettek. Egyik együttes sem volt túltaktikázva, a küzdelmes, éles, jó iramú játék gólokra ment, ettől vált izgalmassá a meccs. A nyolcaddöntőkben az angolok elkerülték a németeket, de így sem lesz könnyű dolguk a számukra szokatlan stílusú ecuadoriakkal szemben, míg a svédek könnyen elronthatják a házigazdák futballját, ezért szoros meccsekre számítok.”

B csoport, 3. forduló: Svédország–Anglia 2-2 (0-1). Köln, 45 ezer néző. Vezette: Busacca (svájci). Gólszerzők: Allbäck (51.), Larsson (90.), ill. J. Cole (34.), Gerrard (85.). Svédország: Isaksson – Mellberg, Lucic, Edman, Alexandersson – Jonson (Wilhelmsson, 54.), Linderoth (Andersson, 91.), Källström, Ljungberg – Allbäck (Elmander, 75.), Larsson. Anglia: Robinson – Carragher, Ferdinand (Campbell, 56.), Terry, A. Cole – Beckham, Lampard, Hargreaves, J. Cole – Owen (Crouch, 4.) – Rooney (Gerrard, 69.).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés