Hirdetés

Székelyudvarhelyi bronzünnep

Nyolcgólos győzelemmel ünnepelte bajnoki bronzérmét a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata a Nemzeti Liga utolsó, 22. fordulójában.

Hírösszefoglaló

2013. május 12., 17:042013. május 12., 17:04

A szombati – a hazaiak számára tét nélküli – meccsen a lelátók eléggé foghíjasak voltak (a találkozó közvetlenül a Győr–Larvik Bajnokok Ligája-döntő visszavágója után kezdődött), de az SZKC így is magabiztosan, 38-30-ra verte az Energia Târgu Jiu együttesét. A végén percekig zengett a Szép volt, fiúk!, az udvarhelyi kézilabdások pedig vastaps közepette vették át a harmadik helyért járó bronzérmet Sorin Toacsentől, a Román Kézilabda-szövetség technikai igazgatójától. Ezután a játékosok kibontották a pezsgőket, a magasból lehulltak a piros-fehér lufik, kezdődhetett az ünneplés.

„Szerintem többet is el tudtunk volna érni idén, de ott volt a veszélye annak is, hogy kevesebbel kell beérnünk. Persze, ilyenkor eszünkbe jut a Ploieşti-en elvesztett két pont és az utolsó labda a Konstanca ellen – ezzel a három ponttal a második helyen végeztünk volna. Ez persze késő bánat, most az a dolgunk, hogy a hibáinkat kijavítsuk a következő bajnokságra – idézte a Székelyhon hírportál Vlad Caba vezetőedzőt. – Most arra kell gondoljunk, hogy zsinórban harmadik évben érmet szereztünk. Székelyudvarhelynek nagyszerű dolog, hogy egy kézilabdacsapat elviszi az országba a város hírnevét. Én jelen pillanatban meg vagyok elégedve ezzel az eredménnyel.\"

A bajnok a Konstancai HCM, az ezüstérmes pedig a Bákói Ştiinţa lett, a Román Kupáért még az SZKC, a Suceava, a Torda, a Krassó-Szörény, a Temesvár és a Târgu Jiu száll versenybe a május 17–19. között megrendezendő brassói tornán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés