
A Gyergyóalfaluból indult és Dunaújvárosban jégkoronglegendává váló Vargyas László harmadszor is megszervezi a Székelyföld és Magyarország csapatai közötti gálamérkőzést.
2015. március 31., 19:152015. március 31., 19:15
Ezúttal április 9-én 18 órától lesz Gyergyószentmiklóson, a bevételt pedig Böjte Csaba atya gyermekeinek, az őket támogató Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlják fel.
Vargyas László két éve súlyos közlekedési balesetet szenvedett, élete is veszélyben forgott, és az ő felépülésének támogatására szervezett 2013-ban jótékonysági akciókat a magyarországi és székelyföldi jégkorong-társadalom. Felépülése óta már ő szeretne másokon segíteni.
A 2006-ban, illetve 2007-ben szintén Gyergyószentmiklóson megszervezett székely–magyar jégkoronggálák hatalmas közönségsikernek örvendtek, zsúfolásig telt lelátók előtt folyt a csapatok küzdelme. Az eseményt várhatóan most is hasonló érdeklődés övezi majd, a szervezők szerint látványosságban nem lesz hiány.
Garanciát erre a két válogatott kerete adhat, hiszen különleges élményt nyújthat a veteránokat együtt látni a pályán napjaink legjobbjaival. A magyarországi keretben az A csoportba feljutó szapporói hősök közül pályára lép például Szuper Levente, Ladányi Balázs, Horváth András, Tőkési Lajos is.
A székely keretbe „behívót kapott” többek között a Miskolccal idén történelmi sikert ünneplő, Mol Liga- és Magyar Kupa-győztes, magyar országos bajnok Becze Tihamér, de jelen lesz például Brassóból Zsók Levente, Csíkszeredából Szőcs Szabolcs és Moldován Ervin, s persze Gyergyóból is többen, úgy mint Molnár Szabolcs vagy Nagy Levente. Persze nyilván maga Vargyas László is újra magára ölti a székely mezt.
A kezdeményezést felkarolta a Magyar Jégkorongszövetség, de szerepet vállal benne Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa is. Emellett számos egykori és jelenlegi neves hokis ajánlotta fel árverésre relikviáit.
Így például licitálni lehet a fiatalon elhunyt Ocskay Gábor hokibotjára vagy Szuper Levente mezére, amelyben a Finnország elleni győzelemkor védett. Becze Tihamér a kesztyűjét, Vargyas László az első Székelyföld–Magyarország mecscsen viselt mezét ajánlotta fel, de még számos hasonló ritkaság megszerezhető a Vatera.hu-n zajló online árverésen.
A bevétel Böjte Csaba alapítványának a számlájára folyik be, mint ahogyan majd a 15 lejes belépőkből és az esetleges egyéb adományokból befolyó összeg is a gyermeket támogatja.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!