2012. október 08., 08:372012. október 08., 08:37
A partiumiak ez alkalommal mutatkoztak be a sorozat idei szezonjában – első meccsük elmaradt, mivel a D csoport hatodik tagja, a fehérorosz Vitybih Vityebszk visszalépett. A késleltetett rajt pedig rosszra sikeredett: a játékosként sokszoros magyar válogatott Tóth László váradi tanítványai 13 perc elteltével, 4-0-s vendégvezetésnél tudták először bevenni a tavaly Magyar Kupa-győztes, 2009-ben pedig a LEN-kupát elhódító magyar csapat kapuját. A folytatásban sem változott a játék képe, a Szeged 6-1-re, 7-2-re, majd 11-4-re is vezetett. A hazaiak csak az utolsó negyedben kerekedtek felül ellenfelükön, de a 4-3-ra megnyert játékrész sem befolyásolta a végkimenetelt.
A szegedieknél a leginkább a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás volt elemében, aki egymaga háromszor is betalált a nagyváradiak kapujába. „A két csapat között akkora különbség volt, mint amekkorára előzetesen számítottam – nyilván ezt előtte nem mondtam senkinek, nehogy közülünk bárki is félvállról vegye a mérkőzést – nyilatkozta Molnár Tamás a Vlv.hu honlapnak. – A meccs ennek megfelelően is alakult, 7-2-re vezettünk a félidőben, 11:5-re a harmadik negyed végén. Az utolsó játékrészre kiengedtünk, ezért a végeredményt nézve a kapott gólok száma kicsit soknak tűnik, de azt mondom, hogy a mérkőzés összképe alapján abszolút reális volt a két csapat közötti ötgólos különbség. A nagyváradiak semmi meglepőt nem tudtak mutatni se elöl, se hátul, nekünk abban kell fejlődnünk, hogy a koncentrációt a mérkőzés utolsó pillanatáig fenn kell tudnunk tartani.”
Tóth László, a váradiak vezetőedzője leginkább a sok védekezési hiba miatt fogta a fejét. „A 9 lőtt gólunkkal nincs gond, a kapott 14 viszont rengeteg. Ráadásul volt benne 4-5 olyan, amelyet a gyámoltalan védekezésünk miatt kaptunk. Az rendben van, hogy Kunac 8 méterre kiemelkedik, és lő egy kapufás gólt, mert ezért világbajnok, de az nincs rendben, hogy a hibáink miatt kerüljünk hamar hátrányba” – idézte a szakembert a Pólószeged.webradio.hu honlap.
A Digi VSK-ra a következő fordulóban is nehéz feladat vár, ugyanis október 20-án a szerb Belgrádi Partizan otthonába látogat, amely a török Galatasaray elleni hazai döntetlen után most 13-10-re nyert a korábban a Szegedtől is vereséget szenvedő Spandau Berlin otthonában. A csoportból az első négy helyezett jut tovább, a nyolcaddöntőben a csoportelsők a negyedik, a másodikok pedig a harmadik helyezettekkel mérkőznek meg. A csoportkörben egy másik magyar csapat is érdekelt: az A jelű hatosban a magyar bajnoki ezüstérmes Eger – amely szintén most mutatkozott be a sorozatban – 10-7-re kikapott a Szpartak Volgográd vendégeként. Ennek a csoportnak tagja még a Hannover, a Vouliagmeni, a Schuurman és a Ligamus Tbiliszi.
Bajnokok Ligája, D csoport, 2. forduló: Nagyváradi Digi VSK–A-Híd Szeged VE 9-14 (0-3, 2-4, 3-4, 4-3). Gólszerzők: Chioveanu, Matei, Popoviciu, Ghiban 2-2, Dunca 1, ill. Molnár T. 3, Kiss Cs., Kunac, Juhász Zs. 2-2, Younger, Szivós, Hegedüs, Kayes, Somogyi 1-1.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.