Hirdetés

Szebenben bejött az edzőcsere, Temesváron nem

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Aligha van jobb érv a férfi kosárlabda-bajnokság kiegyensúlyozottsága mellett, mint a táblázat állása az alapszakasz egyharmadánál: a 9-1-es mérleggel vezető Nagyváradot nyolc olyan csapat követi, amely eddig egyaránt hét győzelmet aratott. A hétvégén ráadásul hatan egymás ellen játszottak meglepő eredményekkel.

Boros Miklós

2012. december 03., 07:432012. december 03., 07:43

Szeben megyei rangadó akár mester–tanítvány összecsapásnak is beillett: a vendég CSU Atlassib új szakvezetője, Miodrag Periszics ugyanis Kolozsváron még a Gaz Metant irányító Marcel Ţenter edzője volt a 2006–2007-es idényben. Az európai kupában vitézkedő hazaiak hiába vezettek a meccs nagy részében, az utolsó fél percben Devon Austin (29 pont) három triplával hozta be csapata hétpontos hátrányát (81:74), a hosszabbításban pedig kitartott a szebeni lendület.

A CSU frissen szerződtetett centere, Christopher Lee 19 ponttal és 18 lepattanóval mutatkozott be, a hazaiaknál Deven Mitchell dupla-duplázott (22 pont, 11 lepattanó), Paul Graham pedig 21 pontig jutott. Temesváron viszont hiába bontottak szerződést a körmendi kudarc után Predrag Badnjareviccsel, a téli szünetig megbízott edzőként dolgozó Szrdjan Jovanovics irányításával sem tudott nyerni Craiován a BC. A hazaiaknál a meccset végigjátszó szerb hátvédpáros, Rade Dzambics (24) és Darko Habus (21) volt a legeredményesebb – korábban mindketten szerepeltek a bánsági csapatban is. Temesvári oldalon Ivan Jelenics és Robert Szarovics 15-15 ponttal volt legjobb.

Marosvásárhelyen háromhetes belgrádi vízumintézés után újra Szrecsko Szekulovics vezette a hazai együttest, amely a sérült Andrija Csirics nélkül is megverte a Kolozsvárt. A szerb szakember a zárónegyedben megnyerte a horvát Niksa Bavcevic elleni taktikai csatát, 62:62 után Matija Ceskovic (19 pont), Branko Csuics (18 pont, 9 gólpassz) és Tudor Jucan szétszedte az U-Mobitelco zónáját.

A második félidőben szinte végig center nélkül játszó vendégek támadójátéka megérezte Derek Wright rossz napját (11 pont, 5 eladott labda), a legtöbb pontot Sean Barnette (16) és Mihai Silvăşan (16) dobta a kolozsváriaknál. A listavezető Várad könnyedén győzte le a sereghajtó Farult, a 20 pontos Milos Peszics és a 16-ig jutó Daniel Dillon mellett két triplavágó, Ivan Sztefanovics (15 pont, 5 hármas 5 kísérletből) és Silviu Lupusavei (14, 4 tripla) tűnt ki a bihariaknál.

Férfi Nemzeti Liga, 10. forduló: Marosvásárhelyi Maros KK–Kolozsvári U-Mobitelco 82:72, Medgyesi Gaz Metan–Nagyszebeni CSU Atlasib 93:98 (hosszabbítás után), SCM U Craiova–Temesvári BC 83:76, CSU Ploieşti–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 95:69, Bukaresti CSM–Energia Rovinari 88:96, Konstancai Farul–Nagyváradi VSK 57:101, CSS Giurgiu–BCM U Piteşti 78:74, Temesvári Timba–Dinamo 100:70. Az élmezőny: 1. Nagyvárad 19 pont, 2. Medgyes 18, 3. Maros KK 17, 4. CSM 17, 5. Rovinari 17, 6. Temesvári BC 17, 7. Ploieşti 17, 8. Kolozsvár 17, 9. Craiova 17.

Női Nemzeti Liga, 13. forduló: Sepsi SIC–Bukaresti CSM Sportul Studenţesc 91:55, Temesvári BCM Danzio–Aradi ICIM 50:67, Nagyváradi VSK–SCM Craiova 42:67, Kolozsvári U–Marosvásárhelyi Nova Vita 37:53,CSBT Alexandria–Gyulafehérvári CSU 54:60, Rapid–CSM Târgovişte 52:94. A Bukaresti Olimpia–Szatmárnémeti VSK mérkőzést (47:89) már korábban lejátszották, a Brassói Olimpia állt. Az élmezőny: 1. Arad 25, 2 Târgovişte 23, 3. Szatmár 23, 4. Sepsi 21, 5. Gyulafehérvár 20.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés