Hirdetés

Szávay Peking királynője

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Tenisz – A magyar teniszező Jelana Jankovicsot legyőzve nyerte meg a kínai WTA-tornát. Szávay Ágnes élete eddigi legértékesebb győzelmét aratva, megnyerte a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztornát: a 18 éves, hatodik helyen kiemelt magyar teniszező a fináléban 2 óra 55 perc alatt, 6:7, 7:5, 6:2-re verte a második helyen kiemelt, a világranglista harmadik helyén álló szerb Jelena Jankovicsot.

Gazda Árpád

2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00

Szávay – aki a második játszmában meccslabdát hárított – még sohasem győzött le ilyen magasan rangsorolt ellenfelet. A torna előtt a világranglista 23. helyén álló magyar tehetség palermói sikere után élete második WTA-tornagyőzelmét aratta.

A US Openen egészen a negyeddöntőig jutó Szávay a pekingi elődöntőben a hazai közönségkedvenc, Peng Suajon jutott túl, míg Jankovics az amerikai Lindsay Davenportot búcsúztatta. A tegnapi döntő első játszmájában a szerb 3:1-re elhúzott, ám Szávay kiegyenlített. Ezután fej fej mellett haladtak. A rövidítésben a magyar 5-0-s előnyre tett szert. Jankovics innen állt fel: három játszmalabdát hárítva, végül 9-7-re nyert. A második szettben Jankovics azonnal elvette a magyar teniszező adogatását, majd megnyerte a sajátját, és 2:0-s előnyhöz jutott. Szávay ugyan sok hibával játszott, de mindent egy lapra feltéve küzdött, és négy bréklabdát hárítva szépített. Az ötödik játékban ismét botlott a magyar teniszező. Jankovics 5:1-nél meccslabdához jutott, ám Szávay hárította, majd megkezdte a felzárkózást. A következő gémben a szerb játékos már a mérkőzésért adogathatott. A magyar ezúttal kiváló játékkal brékelte ellenfelét (5:3), majd óriási küzdelemben nyerte a saját szerváját. Jankovics ekkor orvost kért: fejét és a nyakát masszírozták. A rövid pihenő után Szávay kiegyenlített, majd 7:5-re megnyerte a játszmát. A harmadik, egyben utolsó felvonásban Szávay villámgyorsan 3:0-as vezetéshez jutott. Jankovics szépített, a magyar azonban tovább növelte előnyét, és már csak két játék választotta el pályafutása legnagyobb sikerétől. Szávay ismét brékelte riválisát (5:1), és ezúttal már ő adogathatott a győzelemért. Az izgalmak azonban folytatódtak: Szávay két meccslabdához jutott, de egyiket sem tudta értékesíteni, így riválisa szépített (5:2). A következő gémben azonban már nem volt kegyelem: két újabb meccslabda után a szerb már csak gratulálhatott a magyarnak.

Hírösszefoglaló


Románok a Világcsoportban

Románia Davis-kupa-csapata bennmaradt a Világcsoportban, miután az oszakai osztályozón 3-2-re verte Japánt. Andrei Pavel mindkét egyes találkozóját megnyerte, míg Victor Hănescu egy vereséggel és egy sikerrel zárt: a mindent eldöntő találkozóján Go Soedát verte 6:3, 5:7, 7:6, 7:6-ra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés