2012. május 17., 08:132012. május 17., 08:13
Tamás Krisztina, aki a 23 éves játékos sajtóügyeiért felelős, az MTI-nek tegnap elmondta: az olimpián a június eleji rangsor első 56 helyezettje – nemzetenként négy játékos – szerzi meg egyenes ágon a részvételt, és miután a korábban fáradásos csigolyatöréssel kezelt Szávay védett helyezése a 38., elindulhat az ötkarikás játékokon, ha az egészségi állapota megengedi.
Szávay jelenleg arcüreggyulladással bajlódik, és emiatt kihagyja a május 27-én rajtoló Roland Garrost. Ugyanakkor a június 25-i wimbledoni tornára már benevezték őt. „Nagyon jó lenne, ha Ági addigra felépülne. A háta most nem fáj, viszont arcüreggyulladása miatt nem edzhet. Már csak azért is jó lenne, ha játszhatna Wimbledonban, mert az olimpiát ugyanott és ugyancsak füvön rendezik” – mondta Tamás Krisztina.
A játékos öt WTA-tornát nyert egyesben, pályafutása legjobbjaként, 2008. április 14-én a 13. helyen állt a női teniszezők világranglistáján. Tavaly májusban korábbi párostársa, Gyinara Szafina közvetítésével Madridban elment egy orvoshoz, aki fáradásos törést állapított meg az ötödik csigolyájában. A kezelés során szteroidinjekciót is kapott. Sérülése előtt a 39. volt, jelenleg pedig az 1112. helyet foglalja el.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.