Hirdetés

Szárazon és vízen készülnek a csíki hokisok

•  Fotó: Szigeti Vajk István

Fotó: Szigeti Vajk István

Egyelőre nincs egyetlen új név sem a nyári felkészülését tartó Csíkszeredai HSC-nél, az elmúlt három hétben egyetlen hazai vagy külföldi játékost sem igazolt le a székelyföldi jégkorongcsapat. 

Dobos László

2015. július 05., 19:102015. július 05., 19:10

Hodos László, a Sportklub igazgatója elmondta, hogy több játékossal folytatnak tárgyalásokat, de amíg a Román Jégkorongszövetség nem ad engedélyt a Mol Ligában való induláshoz, addig egyetlen külföldivel sem írnak alá szerződést. Hodos szerint július végére tisztázódik a helyzet, addig véglegesül a román szakszövetség álláspontja.

Amint megírtuk, Mihai Covaliu, a Román Jégkorongszövetség új elnöke azt szerette volna elérni a nemrég Budapesten megtartott Mol Liga-ülésen, hogy a közös magyar–román bajnokságba a Brassó és a HSC mellé vegyék fel a Bukaresti Steaua és a Galaci Dunărea együttesét, a részt vevő csapatok többsége azonban leszavazta a kérést.

Hodos elmondta, hogy az elmúlt idényben a HSC színeiben pályára lépő játékosok közül Trancă Dánielnek, Bíró Gergőnek, Bíró Mátyásnak, Bíró Ottónak és Nagy Istvánnak lejárt a szerződése, a velük folytatott tárgyalások pedig eredménytelenül zárultak: a Bíró testvérek és Trancă a Brassóhoz, Nagy pedig a Dunăreához igazolt. Mind az öt játékos esetében új klubjuk nagyobb fizetést ígért, mint amenynyit a HSC tudott volna adni.

A HSC edzéseit 14–16 játékos látogatja rendszeresen, velük Geréb István edző dolgozik. Változatos a program, erőterembe, uszodába járnak, szerepel a programban terepfutás, kerékpározás, futó- és ugrógyakorlatok, de floorball is. Július második felében Hargitafürdőn edzőtáboroznak a csíki hokisok, augusztusban pedig Székesfehérváron – tudtuk meg Hodostól. A csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán a tervek szerint szeptember elsejétől lesz jég.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés