Hirdetés

Számolgatnak a Liga 1-ben

Két élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést is rendeznek hétvégén Kolozsváron, mivel a Iași-sal játszó CFR mellett a Marosvásárhelyi ASA is a Szamos-parton, a Kolozsvár Arénában kénytelen fogadni a Viitorult, amiért saját stadionjának nincs meg a tűzvédelmi engedélye. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 19., 18:382015. november 19., 18:38

A klub korábban jelezte, hogy ez egy egyszeri alkalom lesz, a bérletes szurkolóknak pedig ingyen biztosítják az utaztatást. A Dinamo vendégeként vasárnap örökrangadót játszó Steaua viszont még nem térhet vissza a bukaresti Național Arénába, ezért Kolozsvár után Pitești lehet a Liga 1-es címvédő következő „otthona”.

„Nem értem, hogy hogyan lehetnek tűzvédelmi engedély nélküli stadionok Romániában, hogyan veszélyeztethetik a meccsekre kilátogató emberek életét. Azt hiszem, a Román Labdarúgó-szövetségnek többet kellene az infrastruktúrával foglalkoznia, és nem csak a pénzügyi feltételeket ellenőriznie” – nyilatkozta Iuliu Mureșan, a Steauát korábban egy meccsre befogadó CFR elnöke.

A Știridesport.ro által idézett sportvezető szerint szomorú ez a „vándorlás”, mert így elvesződik az együttes otthona és identitása. „Ilyen körülmények között nehéz jó eredményeket elérni. Nálunk stabilitás és egység van. Van stadionunk és két jó edzőpályánk” – ecsetelte a csődvédelem alatt álló együttes vezetője. Az összetettben viszont még csak a kilencedik helyen állnak, így Mureșan elismerte, hogy számításba vették azt az eshetőséget is, amely szerint nem jutnak majd tovább a felsőházi rájátszásba. A végelszámolás szempontjából rendkívül fontos lehet a hétvégi, Iași elleni meccs, mivel a moldvaiak jelenleg egy ponttal előttük állnak a tabellán.

Minden felboríthat ugyanakkor a nemzetközi Spordöntőbíróság, ha ugyanis eltörli a hazai licencadó testület büntetését, és a CFR visszakapja a tőle levont hat pontot, akkor nem csupán előrelép az élmezőnybe, hanem jelen állás szerint épp az elmúlt szezonban ezüstérmes Marosvásárhelyi ASA-t ütné ki a „top 6-ból”. „Várjuk november 30-át. Valószínűleg két-három nappal azelőtt lesz majd döntés” – magyarázta Mureșan. A CFR szombaton, az ASA és a Steaua pedig vasárnap játszik a hétvégi 18. fordulóban.

A 18. forduló párosítása, péntek: Chiajna–Craiova (20.30 óra); szombat: Kolozsvári CFR–Iași (16.30), Giurgiui Astra–Temesvári Poli (21.15); vasárnap: Marosvásárhelyi ASA–Viitorul (18), Dinamo–Steaua (20.30); hétfő: Botoșani–Voluntari (18), Târgu Jiu–Ploiești-i Petrolul (20.30).

A találkozókat ezúttal is élőben közvetíti a DigiSport, a Look és a DolceSport csatornái. A tévéközvetítésekhez kapcsolódó hír, hogy a ProSport online beszélgetős műsorában a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) korábbi vezetője, Dumitru Dragomir csütörtökön kenőpénz elfogadásával vádolta meg utódát, Gino Iorgulescut.

Azt állítja, hogy a tisztújítás előtt neki 2013 őszén több millió eurót ajánlottak fel, hogy nyilvános árverés helyett direkt tárgyalás révén értékesítse a jogokat. Amikor ezt elutasította, állítólag megfenyegették a leváltásával, amely nem sokkal később meg is történt. Közel húszéves regnálása után Dragomirt Iorgulescu váltotta, aki egy máltai offshore cégre bízta a közvetítési jogokat, de a héten kiadott hivatalos közleménye szerint ez egy teljesen szabályos, Európa más országaiban is bevett eljárás.

A LPF szerint az ügyben vizsgálódó Versenytanács is belátja majd, hogy ezzel „a nézők érdekeit szolgálták”. A Versenytanács amúgy megerősítette, hogy vizsgálja az értékesítés módját, ugyanakkor az ügyben csak jövőre hoz döntést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés